A faluban számos jellegzetes, régi tornácos házat láthatunk, közülük talán a legszebb a Balaton u. 6. szám alatti védett népi műemlék.
Tornác (folyósó, gádor, ambítus, hambitus, ambis, hambit, gang)
A lakóház vagy ritkábban melléképület homlokzata mellé épített, oszlopokkal, pillérekkel, boltívekkel alátámasztott fedéllel ellátott térség, amely emberi tartózkodásra, munkavégzésre vagy raktározási helyül szolgál. – A tornác szó az olasz terrazzóból származik esetleg a középfelnémet tërraz közvetítésével. 1507 óta ismert, széles körben elterjedt nyelvjárásainkban, de az irodalmi nyelv is használja. Eredetileg katonai műszó volt, a szinonim változatai egy részéhez hasonlóan, a várépítészetben az egyes védművek közötti, az időjárástól részben védett közlekedést biztosították tornác építésével. – A tornácnak mint építménynek, épületkiegészítőnek, többféle változata alakult ki. A mo.-i lakóház fejlődésében folyamatosan terjedőben volt használata, bár némely vidéken szinte napjainkban kezdenek tornácokat építeni. Pl. a Kisalföld falvaiban a hagyományos építő gyakorlat felbomlásáig nem is készítettek tornácot a házakhoz. Az Alföld némely vidékén, pl. a tanyákon a szegénység jele volt a tornác hiánya. – A tornác legegyszerűbb változataiban földbe ásott faoszlopok tartották a föléje kiugró tetőt. Általánosan a tornác a ház udvari homlokzatát teljes hosszában végig kísérte. Ennek két fő típusa ismeretes: 1. előfordult, hogy a tornác mintegy toldalékként egészítette ki a házat, ilyenkor a ház tetőszéke nem foglalta magában a tornácot. Számára külön tetőt építettek, amely a ház fedélszéke alá ért és tetősíkja laposabb volt; – 2. építészetileg szebb, gondosabb megoldás volt, ha a tornác úgy épült a házhoz, hogy a tetőszék kiugrott fölé, s azt szervesen az épület egészébe foglalta. A barokk, klasszicista tégla-, kő-, ill. vakolt oszlopos tornácnál és a korábbi hagyományokat őrző faépítkezési vidékeken, Erdélyben, Kárpátalján, a partiumi területeken és a szomszédságukban is ez volt az általánosabb megoldás. Másutt, főleg a 19. sz. végén, századunk elején a polgárosulási folyamatban tornácot építő rétegeknél a melléépítés, a külön tetősík alá vett folyosókiképzés vált általánosabbá. – A mo.-i építő gyakorlatban nem volt ritka, hogy a ház utcai rövid homlokzatára is folyosót, előtornácot építettek. Különösen kedveltnek mondható építésük Erdélyben, Székelyföldön, Borsod, Abaúj, Gömör, Zemplén vagy Heves, Nógrád megyékben. A legszebb, legrangosabb klasszicista előtornácok Békés m.-ben készültek, ahol a 18. sz.-i szlovák telepesek is különösen kedvelték alkalmazásukat. De a Dunántúl archaikus területein részben a → talpasházhoz kapcsolódva, vagy a Kisalföld zártabb, elmaradottabb körzeteiben (pl. a Nagyerdő területén) építettek előtornácot. Volt példa arra, hogy a paraszti szinthez közel élő tehetősebb kisnemesek kúriáit három, esetleg négy oldalról is tornáccal vették körül. – Általában a falusi környezetben élő nemesség építkezési formái és szintje a parasztihoz közel álló volt. – Az egyszerű faragatlan faoszlopos tornácoktól kezdve sokféle anyagú, technikájú és formájú alakváltozatot lehet felmutatni. A faragatlan faoszlopos, fagerendás tornácok országos elterjedettségűek. Erdélyben a vékony körkeresztmetszetűre faragott, tagolt fejezetekkel, lábazatokkal díszített, esztergályozott oszlopokat kedvelték. A Dunántúlra a bárdolt, szögletes formákkal faragott, tagolt oszlopok voltak jellemzőek. A kő- és téglapillérekkel készülő tornácnak is többféle típusa volt. Nemritkán a kő-, vagy téglapillér a lakóépület udvari homlokfalához kötötték be egyszerű harántívvel, ezt a formát a Balatoni felvidék, Balaton-mellék sok archaikus háza napjainkig megőrizte. Nem volt ritka a hagyományosan kővel, téglával építkező vidékeinken, hogy a tornác pilléreit, melyeknek középrészét oszlopszerűen lekerekítették, az oldalfallal párhuzamosan árkádszerűen átboltozták. A 17–18. sz. folyamán országszerte általános építő gyakorlatból származott, de néhány archaikus vidékünkön csak a múlt században, vagy az utóbbi évtizedekben kezdték meg alkalmazását. – A tornácok mennyezet része lehetett nyitott vagy különféle födémszerkezetek alkalmazásával zárt, fedett. Gyakori volt a sík tornácmennyezet vakolt, stukatúros kivitelben és a deszkamennyezet. A legfejlettebb árkádíves tornácoknál az egyes pillérállások mennyezetét leboltozták. A tornácok lehettek teljesen nyitottak, előfordult, hogy az egyes oszlopokat, pilléreket könyöklő gerendával kötötték össze, de gyakori volt a könyöklő gerenda magasságáig a tornácot lécezéssel, deszkázattal ellátni. Nemritkán az oszlop-és pillérközöket könyöklő magasságig felfalazták, esetleg e mellvédszerű fal belső oldalán ülőpadkát alakítottak ki. A deszkázott vagy falazott mellvédű tornácra rostélyos, deszkás ajtókon, félajtókon lehetett bejutni. Ezek a konyhai bejáratok verőcéihez hasonló kivitelben készültek. – A tornácok a népi építkezésben díszítő-térképző művészi törekvések középpontjába kerültek, s a magyar népi építészet a legszebb barokk, klasszicista, esetenként eklektikus formaképzésű épületrészleteit éppen a tornácok építésénél alkották, sokszor rendkívüli leleménnyel. Például szolgálhatnak a nagykunsági népi klasszicista oszlopok, amelyek java részét nem idomtéglákból falazták, hanem faoszlopokat szalmakötéllel csavartak körül és vakoltak be. – A 19. sz. második felében és századunkban gyakorivá vált a tornácok oszlop- és pillérközeinek beüvegezése, zárt terűvé tétele. Különösen a Dunántúlon gyakorta néhány oszlop- és pillérállás befalazásával kis oldalkamrákat képeztek ki, választottak el a tornác egészéből. A falun élő, de a hagyományos lakáskultúra kereteibe beilleszkedett értelmiségi elemek lakásainál a 19. sz.-ban szinte általánossá vált Alföld-szerte, hogy a tornác középső bejárati ajtó előtti részét szobányi szélességben kiugratták széles verandát képezve ki. Ez az építési mód mezővárosaink nagygazdái körében is elterjedté vált. – A 17. sz.-ban is már gyakran építettek gazdasági rendeltetésű épületek, istállók, kamrák, pincék épületei elé is tornácot.
Forrás:
http://www.vendegvaro.hu/Tornacos_haz
http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/5-717.html
Cím: Aszófő Balaton u. 6.
Tel: +36 (87) 538-104
E-mail: tihany@tourinform.hu
Web: http://www.aszofo.hu/
