Home Életmód Életmód hírek Több százezres bírság jár Grófo temetéséért

Több százezres bírság jár Grófo temetéséért

Szolnok — A helyszínen kegyeleti okból nem intézkedett a rendőrség, utólag büntetett.

A búcsúztatón jóval többen jelentek meg a megengedettnél, és maszkot sem viselt mindenki /Fotó: Varga Imre

Ahogy az sejthető volt, nem úszta meg büntetés nélkül Kis Grófo édesapja temetését. Mint arról a Blikk is beszámolt, a múlt szombaton helyezték örök nyugalomra a szolnoki temetőben Grófót, azaz idősebb Kozák Lászlót, aki koronavírus-fertőzés következményeként hunyt el. Az autentikus roma hagyományoknak megfelelő szertartásra több százan érkeztek az ország minden tájáról, hiszen a muzsikus nagy tiszteletnek örvendett, ám a hatályos járványügyi szabályok értelmében ötvennél többen nem lehettek volna a búcsúztatón.

A rendőrség kegyeleti okoból akkor nem intézkedett, ám később kiszabta a bírságot.

„Nem tartotta be a védelmi intézkedéseket a Grófo művésznéven ismertté vált idősebb Kozák László temetését végző szolgáltató, ezért pénzbírsággal sújtották”

– tájékoztatta a Magyar Távirati Irodát az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője.

Grófo fiai (balra Gyémi, jobbra Kis Grófo) számolhattak az érkező bírsággal /Fotó: Varga Imre

A szóvivő a bírság mértékét nem ismertette, ugyanakkor hangsúlyozta: a temetés ideje alatt a rendőrök kegyeleti okból – a szükségesség és arányosság elvét is figyelembe véve –, tekintettel az egyházi szertartásra is, a gyászolókkal szemben nem intézkedtek.

A november 11-ével életbe lépett kormányrendelet értelmében a temetésen jelen lévők száma nem haladhatja meg az ötven főt, ám ennél jelentősen többen jelentek meg a szombati szertartáson, amelynek során végső búcsút vettek a zenésztől. A kormányrendelet rögzíti azt is, hogy ennek a védelmi intézkedésnek a betartatásáról a rendezvény szervezője, illetve a rendezvény helyszínéül szolgáló intézmény vagy helyiség üzemeltetője köteles gondoskodni.

Amennyiben ezeket megszegik, a rendelet értelmében 100 ezertől 1 millió forintig terjedhet a pénzbírság.

Kerestük Kis Grófót, hogy megtudjuk, mit szól a döntéshez, illetve kifizeti-e ő a büntetést, ám eddig nem értük el.

Grófo, azaz idősebb Kozák László december elején hunyt el a koronavírus szövődményei miatt /Fotó: Varga Imre

Hintó vitte a koporsót

Pompás temetést kapott idősebb Kozák László, akinek fehér selyembe tekert üvegkoporsóját vörös szőnyegen négylovas hintó húzta a kriptájáig, amelybe különleges hangszerét, kedvenc székét, ételt és italt is temettek a szerettei.

A mintegy négyórás búcsúztatón több százan vettek részt.

Itt a rendőrség közleménye:

Gál Kristóf közölte: a rendőrség a járványügyi szabályok betartásának ellenőrzése során megállapította, hogy a rendezvény szervezője – jelen esetben a temetkezési szolgáltató – a vonatkozó kormányrendelet előírásainak nem tett eleget, ezért közigazgatási hatósági eljárás keretében a védelmi intézkedések be nem tartása miatt a szolnoki rendőrkapitányság pénzbírságot szabott ki.

A szóvivő a bírság mértékét nem ismertette. Ugyanakkor hangsúlyozta: „a temetés ideje alatt a rendőrök kegyeleti okból – a szükségesség és arányosság elvét is figyelembe véve –, tekintettel az egyházi szertartásra is, a gyászolókkal szemben nem intézkedtek”.

A november 11-én életbe lépett kormányrendelet értelmében a temetésen jelenlévők száma nem haladhatja meg az ötven főt. A kormányrendelet rögzíti azt is, hogy ennek a védelmi intézkedésnek a betartatásáról a rendezvény szervezője, illetve a rendezvény helyszínéül szolgáló intézmény vagy helyiség üzemeltetője köteles gondoskodni.

A december 3-án 49 éves korában koronavírus okozta szövődmények következtében elhunyt Kozák Lászlót négylovas hintóval kísérték az utolsó útjára.

Mint megírtuk, tucatnyi biztonsági emberrel, kordonokkal próbálták a több száz fős gyászoló tömeggel betartatni a járványügyi szabályokat, ami lehetetlen küldetés volt. A meghatározott ötven embernél jóval többen kísérték utolsó útjára idősebb Kozák Lászlót, a közkedvelt muzsikust. Az ország különböző szegleteiből érkeztek a gyászolók, százak siratták a folklór mesterét.

blikk

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version