Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Több kerületben lezárások lesznek keddtől Budapesten

Több kerületben lezárások lesznek keddtől Budapesten

infostart

Forgalomkorlátozásokra kell számítani keddtől péntekig Budapest V., VII., VIII. és XIV. kerületében az Európai Szuperkupa csütörtöki labdarúgó-mérkőzés miatt

– közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján.

A tájékoztatás szerint kedd délután 5 órától szakaszosan és időszakosan lezárják az V. kerületi Apáczai Csere János utcát a Deák Ferenc utca és a Régi posta utca között.

Szerda délelőtt 11 órától ugyancsak szakaszosan és időszakosan lezárják a VII. kerületi Dob utcát az Erzsébet körút és a Hársfa utca között, a Hársfa utcát a Wesselényi utca és a Király utca között, valamint a Király utcát az Eötvös utca és az Erzsébet körút között.

Lezárják továbbá csütörtökön délután 5 órától éjfélig a Dózsa György utat a Kerepesi út és a Thököly út között, a Stefánia utat a Hungária körút és a Thököly út között, valamint az Istvánmezei út, a Szabó József utca, a Cserei utca, az Egressy út, a Gizella utca, a Cházár András utca egy-egy szakaszát, a Verseny utcát, az Ifjúság útját, az Ilka utcát és a Jobbágy utcát.

Emellett az V., a VII., a VIII. és a XIV. kerületben számos helyen tilos lesz megállni keddtől péntekig.

A címlapfotó illusztráció.

Hirmagazin.eu

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version