Home Főhírek Gazdaság Több adó is csökken júliustól

Több adó is csökken júliustól

Országgyűlés MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A parlament a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése céljából módosított több adózási szabályt.

A képviselők 136 igen szavazattal, hét nem ellenében és 29 tartózkodás mellett fogadták el a pénzügyminiszter javaslatát. Az Országgyűlés döntése alapján

  • a szociális hozzájárulási adó július 1-jétől 17,5 százalékról 15,5 százalékra csökken.
  • Ezzel megegyezően mérséklődik a kifizetőt terhelő egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) is, amely így szintén 15,5 százalék lesz.
  • A Ház határozata alapján a kisvállalatiadó kulcsa a jelenlegi 12 százalékról 11 százalékra csökken.
  • Törvénybe foglaltak a bankok járványügyi különadójával kapcsolatos szabályokat is, ami alapján a teher mértéke 0,19 százalék.

A képviselők lehetővé tették továbbá, hogy a cégek akár teljes nyereségüket társaságiadó-mentesen félretehessék egy négy éven belül megvalósuló magyarországi beruházásra, amennyiben annak összege nem haladja meg a 10 milliárd forintot.

Törvénybe foglalták a kiskereskedelmi adót

A kormány által a koronavírus-járvány alatt rendeletben kiszabott kiskereskedelmi adóra vonatkozó szabályozást a képviselők 122 igen szavazattal, 18 nem ellenében és 33 tartózkodás mellett fogadták el.

A Ház döntése alapján a kiskereskedelmi adót kizárólag 500 millió forintos éves árbevétel felett kell fizetni, annak mértéke sávosan változik:

  • 500 millió forint és 30 milliárd forint közötti adóalap esetén 0,1 százalék,
  • 30-100 milliárd forint között 0,4 százalék,
  • az ezt meghaladó esetekben pedig 2,5 százalék.

Varga Mihály előterjesztése indoklásában hangsúlyozta, a kormány elkötelezett a munkát terhelő adók, a jövedelemadók csökkentése, a gazdasági növekedés erősítése mellett, a költségvetési egyensúly megőrzése érdekében pedig továbbra is a forgalmi-fogyasztási adókra kívánja helyezni az adórendszer súlypontját.

Kiemelte, a fogyasztás adóztatása egyben környezetvédelmi jelentőséggel bír, hiszen a nagyobb fogyasztás több negatív környezeti hatással jár, magasabb károsanyag kibocsátást keletkeztet.

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt
infostart, Hirmagazin.eu
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version