Home Főhírek Külföld Tizenegyen haltak meg a borzalmas buszbalesetben – Végre dönthetnek a hurghadai kártérítésről

Tizenegyen haltak meg a borzalmas buszbalesetben – Végre dönthetnek a hurghadai kártérítésről

Budapest — Nyolc év után végre pont kerülhet a Hurghadában történt tragikus buszbaleset ügyében indult tárgyalássorozat végére.

A károsultak évek óta küzdenek, hogy a bíróság kötelezze az utazási irodát véghatáridő nélküli, havi kártérítés kifizetésére. Az ügyben holnap a bíróság végső döntést hozhat, a károsultak remélik, az ő javukra döntenek.

Mint azt a Blikk is megírta, 2011. november 6-án magyar turistákat szállító busz borult az oldalára az egyiptomi Hurghadában, hosszú métereken keresztül vonszolva maga alatt a tehetetlen utasokat. A borzalmas balesetben tizenegyen haltak meg, huszonkilencen megsérültek. A halottak és a sérültek között gyerekek is voltak.

– Hiába telt el nyolc év, még mindig rettentően megviselnek a tárgyalások, sőt napokkal előtte nem alszom. Feltépődnek a régi sebek, amelyek úgysem forrnak be sosem. Az utazási iroda felelőssége teljesen egyértelmű, ők mégis mindent elkövettek, hogy ne kelljen fizetniük. Persze, jó lenne már, ha megítélnék a pénzt, de nincs az az összeg, ami kárpótolja a fiam. Pokolian hiányzik minden pillanatban, szörnyű az élet nélküle – sírta el magát Árkyné Pápai Margit (64).

Árkyné Pápai Margit a fiával utazott, aki meghalt a balesetben. Az utazási cég eddig nem fizetett kártérítést /Fotó: Isza Ferenc

A magányosan élő nő a fiával kettesben ment az útra.

– Ő beszélt rá, hogy elkísérjem. A baleset minden apró részlete ma is élénken él bennem. Az ablaknál ült, így szegénynek esélye sem volt. Miután az ablak betört, az úton lévő salak a szemem láttára szakította le a fiam fél fejét – idézte fel a borzalmas pillanatokat a gyászoló édesanya.

2016 júniusában a Kúria megállapította, hogy az utasok jogosultak kártérítésre.

– Az utazási irodától a károsultak ez idáig egyetlen forintot sem kaptak. Nyolc év küzdelem után azonban bízom benne, hogy kedden pont kerül az ügy végére, és a törvényszék megállapítja, hogy az érintetteknek jár a kártérítés – jelentette ki dr. Ikanov Gábor, Árkyné jogi képviselője.

blikk, Hirmagazin.eu

Exit mobile version