Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Temetőben erőszakolta meg 6 éves unokahúgát egy szentesi férfi

Temetőben erőszakolta meg 6 éves unokahúgát egy szentesi férfi

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség indítványozta a szexuális erőszakot elkövető szentesi férfi büntetésének súlyosbítását.

Vádat emelt a Csongrád- Csanád Megyei Főügyészség az a férfi ellen, aki az elsőfokú bíróság ítélete szerint 2019-ben testvére hat éves lányát egy elhagyatott temetőbe csaltaahol szexuálisan bántalmazta. A férfi rajta kívül egy másik kislányt is megerőszakolt, ő a másik testvérének unokája volt.

A bíróság a férfit a két erőszakos bűntett miatt kilenc év börtönbüntetést kapott, valamint tíz évre eltiltották a közügyektől. Ezen kívül nem foglalkozhat olyan tevékenységekkel, amelyek során kiskorú személyekkel kerülhetne kapcsolatba – írja az Ügyészség.

Az ítélet ellen az ügyészség hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabását kérvényezte, a védelem pedig enyhítésért fellebbezett.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a kiszabott szabadságvesztés súlyosítását indítványozta.

A Szegedi Ítélőtábla egyetértett az ügyészség indítványával, az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, így a férfi büntetése kilenc év helyett tízre változott.

blikk

Hirmagazin.eu

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version