Hirmagazin
Image default
Külföld

Tartanak az ebolától Ugandában a kongói menekültek miatt

Már több százan menekültek a Kongói Demokratikus Köztársaságból a szomszédos Ugandába a múlt heti kongói elnökválasztás nyomán kialakult zavaros helyzet elől; az érkezők miatt ugandai hatóságok ebolaveszélytől félnek – közölték egészségügyi források szerdán.

Irene Nakasiita, az ugandai Vöröskereszt szóvivőnője szerdán azt mondta nyilatkozatában, a menekültek áradata egy nappal a Kongóban vasárnap megtartott elnökválasztás után indult el. Több embert visszafordítottak azonban a határról, mert megtagadták az együttműködést az ugandai egészségügyi hatóságokkal, amelyek szűrővizsgálatot akarnak az ebolavírus esetleges terjedése miatt.

A kongói központi választási bizottság elhalasztotta a térségben választásokat, így csaknem egymillió embert akadályozott meg a voksolásban. Hírügynökségek szerint e területek Joseph Kabila elnök ellenzékének fellegvárai. A döntést sokan bírálták, azzal vádolva a kormányt, hogy hiteltelenné teszi a választásokat.

Augusztus óta Kongóban mintegy 600 ebolás megbetegedést jelentettek, ezekből több mint 350 végződött halállal.

A jelenlegi az első ebolajárvány, amely egy konfliktus sújtotta térségben szedi áldozatait. A régióban mintegy száz lázadó csoport harcol egymással az ásványkincsek kitermelésének ellenőrzéséért.

Forrás: MTI

Kapcsolódó hírek

Több száz ukrán és orosz hadifogoly szabadult..

Géza

Zelenszkij a tűzszünetről: ha az oroszok betartják, mi is be fogjuk, sőt meghosszabbítanánk..

Géza

Húsvéti fegyverszünetet jelentett be az orosz elnök – videó

Géza