Home Életmód Életmód hírek Szülőfalujában gyógyítana az orvosnak készülő fiatal

Szülőfalujában gyógyítana az orvosnak készülő fiatal

Az ország legszegényebbnek tartott településén, Tiszabőn él.

Nemrég érettségizett, és orvosi egyetemekre adta be felvételi papírjait. Mányi Zsolt szerint ahhoz, hogy beilleszkedhessenek a társadalomba, a romáknak is tenniük kell. Ehhez pedig fontos, hogy minél többen szerezzenek felsőfokú végzettséget. Ebben segít a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Nemzeti Bank közös programja, az „Út az érettségihez.”

– Mindig azt éreztem, hogy segíteni szeretnék az embereken, ebben a szakmában pedig meg is tudnám tenni – válaszolja kellő komolysággal a húszéves fiatal arra a kérdésünkre, miért szeretne orvos lenni.

A tiszabői Mányi Zsolt az általános iskolát helyben, a gimnáziumot pedig Törökszentmiklóson végezte, nem is akármilyen, 4,67-es tanulmányi átlaggal. A napokban érettségizett, és mint minden diák, ő is bízott a tudás mellett a szerencsében is, ami bejött.

Mosolyogva meséli, hogy olyan tételeket húzott, melyekből jól felkészült. Már csak a felvételi miatt kell izgulnia.

– Három helyre is beadtam a jelentkezési lapomat, Debrecenbe, Szegedre és Pécsre. Ha nem vesznek fel idén, akkor sem adom fel, ismét meg fogom próbálni mindaddig, míg nem sikerül.

– Addig pedig már dolgoznék, a tiszabői iskolában szeretnék elhelyezkedni. Azt majd az iskola vezetése eldönti, hogy miben tudnék segíteni – jelenti ki határozottan a fiatalember, ám abban még nem biztos, hogy ha felveszik az egyetemre, és elvégzi a hatéves alapképzést, rezidensi évei alatt melyik szakirányt választja majd.

– Ha megszerzem a diplomámat, akkor szeretnék majd visszajönni a falumba, hogy a helyi embereknek segítsek. Ezért gondolkodtam a háziorvosi szakirányon is, de ez még tényleg nagyon távoli terv… – mondja az elképzelt jövőről.

Ha sikerül, nagybátyja után – aki vélhetően hamarosan megszerzi a diplomát – ő lesz a második felsőfokú végzettségű a családban. Azt meséli, szülei mindent megtesznek, hogy három testvére mellett taníttassák, bár előfordul, hogy csak a szeretetükkel tudják támogatni, jelenleg ösztöndíjat kap. Ha pedig felvennék az egyetemre, akár korrepetálást is vállalna, hogy meg tudja venni a tankönyveket.

Mányi Zsolt orvos szeretne lenni, hogy segíthessen.
Fotó: Beküldött fotó

Ahogy a fiataloknak általában, Zsoltnak is vannak példaképei. Az egyik a karcagi születésű dr. Horváth József, roma származású debreceni rákkutató, aki nem csak szakmai tudásáról, de szociális érzékenységéről is híres.

– Igazából már büszkélkedhetünk roma származású orvosokkal. Úgy gondolom, hogy a mai világban az érettségi a minimum, de szeretném biztatni a fiatalokat én is a felsőfokú végzettség megszerzésére is.

– Nagyon fontos, hogy az ember tanult legyen. Emellett mindannyian tudjuk, hogy a romák helyzete és megítélése milyen a mai világban. Sajnos vannak olyan tapasztalataim is orvosokról, hogy nem szívesen vizsgálnak meg minket, ha valamilyen probléma van.

– Úgy gondolom, ha a cigányságból egyre többen mutatnának fel magasabb végzettséget, akkor jobban be tudnának illeszkedni a társadalomba, és könnyebben befogadnának minket. Vagyis, ez a cigányság felelőssége is…

Egyre többen tanulnának tovább

Nem csak Mányi Zsolt, egyre több roma fiatal gondolja úgy Tiszabőn és vonzáskörzetében, hogy továbbtanul. Ehhez nyújt segítséget az „Út az érettségihez” nevű program, mely a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Nemzeti Bank együttműködésében valósul meg. A foglalkozásokat Tiszabőn tartják, húsz középiskolás fiatal vesz részt benne.

– Vannak olyanok, akik már második éve járnak ezekre a foglalkozásokra, és vannak, akik idén csatlakoztak. A cél, hogy szakmához juttassák, majd érettségihez, vagy rögtön az érettségi megszerzésében segítsék a hátrányos helyzetű fiatalokat, hogy továbbtanulhassanak.

– Tiszabőn ez a tanév volt az első, így azokról a tapasztalatokról, hogy ki megy tovább a felsőfokú végzettség megszerzéséig, még nem tudunk beszámolni. Fontos, hogy tovább tudjanak tanulni a társadalmi integráció miatt, de egy támogató, példamutató baráti közösség megszerzése is célja a programnak, ezek mind hozzájárulnak a későbbi sikeres életükhöz – mondja Kubicsek Judit, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Tiszabői Általános Iskola igazgatója.

szoljon
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version