15.3 C
Budapest
2022. október. 3. hétfő

Szomorú rejtély: a Balaton partján kezdett fuldokolni, majd meghalt a 14 éves kislány

Dátum:

Megosztás:

Újabb gyermekhalál sokkolta az országot, ezúttal egy általános iskolás diák vesztette életét egy balatoni iskolai kiránduláson.

A gyermek a fürdőzés után még kijött a vízből, ám nem sokkal később rosszul lett, és a kórházba szállítása után elhalálozott.

Szörnyű események játszódtak le vasárnap Magyarország legkedveltebb nyaralóhelyén, ahol egy 14 éves kislány meghalt.

A forráslap munkatársai és lapunk munkatársai is a legmélyebben együttéreznek a szülőkkel, ezért nem nevezzük meg a gyermeket, cikkükben jelképesen csak Andreának hívjuk.

A Borsnak egy neve elhallgatását kérő informátor árult el részleteket. A fiatal iskolai osztálykiránduláson vett részt a Balatonnál, s a vízben önfeledten fürdött, pancsolt, akárcsak diáktársai.

Ekkor még semmi jele nem volt annak, hogy baj van, azonban amikor a tóból kiért a vízpartra, már vészjósló jelek mutatkoztak. Andrea nagyon nem volt jól, és ezzel együtt pánikszerűen üvöltözni kezdett, azt kiabálta, hogy rosszul érzi magát. Társai először azt hitték, hogy csak viccel, ám kiderült, hogy nagyon is komoly a helyzet.

– Fájlalta a gyomrát meg a fejét, kiabált, majd hörgött. Nem sokkal később hirtelen összeesett. Aztán jöttek a mentők, úgy tudom, hogy másfél liter vizet találtak a tüdejében, másnap hajnalban pedig már meghalt – mondta a Borsnak az informátor.

Andrea egy budapesti gimnázium tanulója volt, a lap elérte az iskolát, azonban az intézmény nem erősítette meg, illetve nem is cáfolta információkat.

A Bors megkereste dr. Bense Tamás ismert gyermekorvost, aki elmondta: ha a tüdő légzőfelületéhez nem ér hozzá az oxigén, kialakul a fulladásos állapot.

A tüdőben történik meg a levegő gázcseréje. Ez azt jelenti, hogy ha megtelik vízzel, akkor a levegő nem tud bejutni.

Ezért kell a vízibalesetet szenvedettnél meggyőződni arról, hogy van-e légzőfelülete – mert ha tele van vízzel a tüdeje, akkor hiába próbálják újraéleszteni. A normál reflexszel bíró egyén a vizet a gyomrából kihányja, a tüdejéből kiköhögi.

Amennyiben nagy mennyiségű víz kerül a tüdőbe, előfordul, hogy leszívásra is szükség lehet. Lényeges a mentők szakszerű segítségét gyorsan igénybe venni – mondta a szakember.

bors, feol

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Hármas karambol az Árpád hídnál

Összeütközött három gépkocsi az Árpád hídon, a Pest felé vezető oldalon, a Népfürdő utcai lehajtónál. Tűzoltók, mentők, rendőrök...

Putyin szövetségese az ukrán győzelemre: le kell dobni az atomot! – videó

Kemény válaszlépéssel reagálna Vlagyimir Putyin egyik legfontosabb katonai szövetségese, Razman Kadirov. Az orosz csecsenföldi régió vezetője szerint az ukránok...

Labdarúgó NB I – a Ferencváros kikapott Kecskeméten

Először vesztett pontokat a Ferencváros. A címvédő és eddig százszázalékos Ferencváros 2-0-ra kikapott Kecskeméten a labdarúgó OTP Bank Liga...

„Ezt nem lehetne, ezt nem szabadna!” – Farkasházi Réka kifakadt a kölcseys tanárok elbocsátása miatt

A Budapest VI. kerületi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban zajló sztrájk- és elbocsátásmizéria már nemcsak a pedagógusi kört és a...