Dobrev Klára a közösségi oldalán jelentette be, hogy Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről és visszavonul a közélettől is. Az ellenzéki párt EP-képviselője arról is írt, hogy a házasságuk is véget ért, elválnak.

Gyurcsány Ferenc bejelentette azt a döntését, hogy lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul
– közölte a Facebookon Dobrev Klára, aki azt is hozzáetette: az elnök döntését az Elnökség tudomásul vette, kiemelve, hogy az elnökválasztásig tartó átmeneti időszakban a pártot Molnár Csaba ügyvezető alelnök irányítja.
„Az elnökválasztásra heteken belül sor kerül, tájékoztattam az Elnökséget, hogy a választáson elindulok” – írta.
Dobrev Klára azt is közölte, hogy elválnak Gyurcsány Ferenccel.
„A közéletet érintő bejelentéseink itt véget is értek, de ez nem minden.Egy fájdalmas személyes ügyet is szeretnénk elmondani Ferivel, itt és most, először és utoljára. Sok hónapnyi gyötrődés, újratervezési kísérlet és megannyi átbeszélt éjszaka után meghoztuk életünk talán legnehezebb döntését: elválunk. Erről írni is nehéz, beszélni meg lehetetlen. Persze mindig lesznek dologok, amelyek összekötnek minket; egymás iránti kölcsönös tiszteletünk, barátságunk örök, a gyerekeinknek mindig mi fogjuk jelenteni a családot, és persze Marcit is közösen neveljük. Most viszont gyászolunk – sok idő után ez az első dolog, amivel már nem együtt, hanem külön-külön kell megküzdenünk.
A válásról a továbbiakban egyikünk sem fog nyilvánosan beszélni, ez a legbelsőbb magánügyünk. Közösen arra kérünk mindenkit, a sajtót is, hogy ezt fogadják el, tartsák tiszteletben” – írta a DK EP-képviselője.
Ez egy tavaly őszi videó, amely előre mutat: