Hirmagazin
Image default
18+Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Szomorú: balesetekkel indult az ünnep, már 8 óra előtt két tömegkarambol történt .. (18+)

Közlekedési balesetek sorával indult a húsvéti hosszú hétvége első napja. Már reggel 8 óra előtt 6 karambolról számolt be az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Az esetek között négyes és ötös ütközés is történt. Mutatjuk, hogy mely szakaszokat érdemes ma reggel elkerülnie, ha autóba ülne.

A katasztrófavédelem honlapja szerint több baleset is történt nagypénteken reggel 6 és 8 óra között. Összesen 6 közlekedési balesetről számoltak be, amelyek között több súlyos is van. Kettőben pedig több jármű is érintett.

Az első balesetről nem sokkal háromnegyed 7 előtt írtak. Ekkor két gépkocsi karambolozott Mosonszolnok térségében, a 8506-os út 3-as kilométerszelvényénél. A járművekben összesen hárman utaztak, egyiküket a mosonmagyaróvári hivatásos tűzoltók feszítővágó segítségével emelték ki az egyik roncsból. A balesethez a mosonszentmiklósi önkéntes tűzoltók és a mentők is kiérkeztek.

Háromnegyed 7 előtt 2 perccel pedig arról írtak, hogy árokba zuhant egy autó Szabolcsban. A 4911-es út 30-as kilométerszelvényénél Nyírbátor és Kállósemjén között megcsúszott az úttesten, majd a tetejével az árokba borult egy gépkocsi. A nyírbátori hivatásos tűzoltók végzik a műszaki mentési munkálatokat, a baleset miatt félpályán halad a forgalom az érintett útszakaszon.

Négy személyautó és egy kisteherautó csapódott egymásba Mórnál

Hét óra után 11 perccel egy négyes karambol történt. Három személyautó és egy kisteherautó volt érintett abban a balesetben, amely a 81-es főút 24-es kilométerszelvényénél történt, Mór térségében. A baleset következtében a kisteherautó kigyulladt. A székesfehérvári hivatásos, a móri önkormányzati és a bodajki önkéntes tűzoltók mellett a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is kiérkezett a helyszínre. Az egységek teljes útlezárás mellett kezdték meg műszaki mentési munkálatokat, valamint a kisteherautó tüzének oltását porral oltóval.

7 óra 15 perckor aztán ismét árokba hajtott egy kocsi, ezúttal Tabon, a Dózsa György utcában. A járműben ketten utaztak, egyiküket a tabi önkormányzati tűzoltók kézi erővel emelték ki a kocsiból. A balesethez a társhatóságok is kiérkeztek, teljes útlezárás mellett végzik a munkálatokat.

Majd két személyautó ütközött össze az M3-as autópálya 105-ös kilométerszelvényénél, Kál térségében, a Budapest felé vezető irányban. A balesetben egy kisteherautó is érintett, amely meghibásodás miatt füstölni kezdett. A füzesabonyi hivatásos tűzoltók mellett a társhatóságok is a helyszínen dolgoznak – írták a katasztrófavédők reggel 7 óra 21 perckor.

5 perccel fél 8 után már egy újabb balesetről számoltak be a honlapjukon: egy kocsi a kerítésnek csapódott Heves vármegyében. A tájékoztatás szerint az eset Besenyőteleken, a Fő úton történt, amely során a jármű lesodródott az úttestről, kerítésnek hajtott, majd egy ingatlan udvarán állt meg. A két utas saját erejéből el tudta hagyni a járművet, amelyet a hevesi hivatásos tűzoltók áramtalanítanak. A balesethez kiérkeztek a társhatóságok is.

Újabb tömegkarambol

8 óra előtt pár perccel pedig az M1-es autópályán történt baleset Győrnél. Öt személyautó karambolozott az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Győr közelében, a 126-os és 127-es kilométerszelvény között. A balesethez a győri hivatásos tűzoltókat riasztották, akik két gépkocsit áramtalanítottak. Az érintett sztrádaszakaszon egy sávon halad a forgalom – emelték ki.

Az M1-es autópályán tegnap is tömegbaleset történt.

Forrás

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Újabb hegymászók haltak meg a Himaláján – videó (18+)

Géza

Az egész ország őt keresi: zuglói otthonából tűnt el a 17 éves Dénes, azóta se adott életjelet magáról .. Oszd meg!

Géza

Egy hónapja tűnt el, még mindig nincs meg Balogh Mendi, .. szekszárdi rendőreink a lakosság segítségét kérik a 12 éves leány megtalálásához! .. Oszd meg!

Géza