Hirmagazin
Image default
Bulvár

Szívbemarkoló vallomást tett Tahi Tóth László

Most először beszélt arról, hogy mit élt át a kórházban agyvérzése után.

Eddig titkolták a nyilvánosság elől az agyvérzéssel kórházba került és komoly műtéten átesett Tahi Tóth László furcsa viselkedését. Ezekről ő maga beszélt szombaton a Klubrádióban.

A színész meglepő dolgokat vallott be, egyből azzal kezdte:

„Hogy mi történt velem, igazából utólag tudtam meg Szilvitől (a feleségétől), amikor elmesélte. Megbolygatják egy picit az agyát és egész más ember lesz belőle, szóval hihetetlen…”

Kiderült, hogy ő is teljesen megváltozott a műtét után:

„Például hatszor meg akartam szökni a kórházból és úgy kaptak el éjszaka kettőkor a rendőrök az utcán, hogy hova megyek pizsamában. Meg a biztonsági őrökkel ott összetűztem. Én nem vagyok egy krakéler, verekedős, nagy fizikumú ember, de azt mondják, olyanokat csináltam, hogy hihetetlen” – idézte a Bors.

Forrás: Ripost

 

Kapcsolódó hírek

Számos színész, mind Magyarországon, mind nemzetközi szinten, különféle háziállatokat tart, amelyek gyakran betekintést nyújtanak személyes életükbe és érdeklődési körükbe.

Géza

A magyar celebek élete mindig is kiemelt figyelmet kapott a médiában. Az alábbi cikkben összefoglalom a legfrissebb pletykákat, botrányokat, és izgalmas történéseket, amelyek az utóbbi időszakban a hazai hírességeket körülvették, .. de, Rád is szükségem van ahhoz, hogy minden tiszta és érthető legyen, .. szóval, .. írd meg, hogy ki kicsoda a cikkben!

Géza

Íme a 10 legjobban kereső színész-világsztár, akiknek vélhetően nincs pénzügyi gondjuk, .. vagy mégis?

Géza
Megszakítás