Kezdőlap Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Szitává lőtték a szeretett Attilát

Szitává lőtték a szeretett Attilát

A gyilkosság olyan brutális volt, hogy megrázta a környéket, mégis alig volt nyoma a nyomozóknak (Képünk illusztráció) © iStock

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Saját autója csomagtartójában bukkantak rá 1997-ben a feddhetetlen életet élő jászberényi kereskedő, Moczó Attila szitává lőtt holttestére.

Bár hátborzongató részletekre derült fény a gyilkossággal kapcsolatban, a tettest a mai napig nem találják.

Szinte mindenki szerette és dicsőítette Jászberényben a szerény, csendes és mindenkivel kedves fiatal élelmiszer-kereskedőt, Moczó Attilát. Ezért nemcsak a családot és a barátokat, de az egész települést sokkolta, amikor a férfi holtteste Wartburgja csomagtartójából került elő. Bár a gyilkost sosem találták meg, az bizonyos, hogy valaki jó előre kitervelte kivégzését.

Végzetes napi rutin

Moczó Attila, mint minden reggel, 1997. november 7-én is korán kelt, és már hajnali hat órakor úton volt Budapest felé, hogy árut hozzon jászberényi élelmiszerboltjába. A mindössze 31 éves férfit ekkor látták utoljára. Mivel kimaradozni nem szokott, késő délután a családja már aggódott érte, így édesapja szinte azonnal jelentette eltűnését a rendőrségen. A zsaruk másnap kezdték keresni, és meg is találták, méghozzá horrorisztikus körülmények között: szitává lőtt holtteste ugyanis saját, kétszemélyes Wartburgjának csomagtartójában feküdt Tápiószecső határában.

Alapos előkészületek

Bár a férfi makulátlan életet élt, meggyilkolása szinte kivégzés-szerű volt: átlőtték a tarkóját, torkát, gyomrát és a két kezét is, amit vélhetően utolsó mentsvárként, védekezésképpen kapott az arca elé a rettegő vállalkozó. A rendőrök hamar kiderítették, hogy a gyilkosság nem a megtalálás helyszínén történt, ugyanis ko­csinyomokat nem, egy da­ruét viszont megtalálták, amiből hamar kiderült, hogy a kocsit úgy szállították a helyszínre. Egy különös ujjlenyomatra is bukkantak, ami egy kisstílű autótolvajé volt. A férfit azonnal ki is hallgatták, de ő azt vallotta: napokkal korábban találkozott Attilával, trécselés közben nekidőlt a Wartburgnak, így került rá az ujjlenyomat.

János, az édesapa a mai napig nem tudja elfogadni, hogy nem találták meg fia gyilkosát

Alig volt nyom

A rendőrök mindent megtettek, az összes nyomozás vakvágányra jutott, soha nem találták meg Attila gyilkosát. A kivégzésre még valójában indokot sem találtak: Attila értékeit nem vitték el, kétes ügyletekről sem tudtak, kétes személyekkel nem barátkozott. Pedig a zsaruk még az alvilági hálózatot is átfésülték nyomok után, azonban semmilyen kapcsolatot nem találtak a férfival. A Szabad Földnek a férfi édesapja, János elmondta, hogy a mai napig kijárnak a temetőbe, képtelenek belenyugodni, hogy fiuk gyilkosa soha nem bűnhődött meg tettéért.

borsonline


Exit mobile version