Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Szilveszterkor is drogozott a Dózsa György úti gázoló

Szilveszterkor is drogozott a Dózsa György úti gázoló

Összeroncsolódott személyautók egy buszmegállóban a fővárosi Dózsa György út és Kassák Lajos utca kereszteződésében 2017. május 15-én. FORRÁS: MTI/MIHÁDÁK ZOLTÁN

Megint drogozott és ezzel újabb eljárás indult M. Richárd ellen, aki évekkel ezelőtt két ember halálát okozta a Dózsa György úti balesetben.

A férfit nem jogerősen már elítélték. Volt már bűnügyi felügyelet alatt. Az első- és másodfokú ügyészség eddig is azt képviselte, hogy a balesetben részt vevő egyik sofőrt le kell tartóztatni.

M. Richárd 2017-ben, egy luxusautóval hajtott a Dózsa György úton, a megengedett sebesség többszörösével. Egy Citroen szabálytalanul elé kanyarodott, összeütköztek. A Citroen a közeli troli megállójába csapódott.

A BALESETBEN KETTEN MEGHALTAK, TÖBBEN SÚLYOSAN MEGSÉRÜLTEK. 

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a Dózsa György úti baleset kapcsán

MINDKÉT SOFŐRREL SZEMBEN HALÁLOS KÖZÚTI BALESET GONDATLAN OKOZÁSA MIATT NYÚJTOTT BE VÁDIRATOT A BÍRÓSÁGRA.

 

Az egyesített ügyben A VÁD KÖZÚTI VESZÉLYEZTETÉS, VALAMINT GARÁZDASÁG ÉS KÖNNYŰ TESTI SÉRTÉS LETT.

A bíróság 4 év fogházra ítélte első fokon, és véglegesen eltiltotta a járművezetéstől M. Richárdot, a másik sofőrt egy év tíz hónap, három évre felfüggesztve szabadságvesztésre ítélet és egy évre eltiltotta a járművezetésről.

A szóbeli indoklásban elhangzott, hogy M. Richárd

SÚLYOSAN MEGSZEGTE A KRESZ SZABÁLYAIT A SEBESSÉGHATÁR CSAKNEM HÁROMSZOROS TÚLLÉPÉSÉVEL, A MÁSIK VEZETŐ PEDIG A KANYARODÁS ÉS AZ ELSŐBBSÉGADÁS SZABÁLYAINAK MEGSÉRTÉSÉVEL.

Ezen túlmenően egyik vádlott biztonsági öve sem volt bekötve. Emellett a gyorshajtó drogozott is.

M. RICHÁRD SZERVEZETÉBEN KOKAINT MUTATTAK KI A BALESET UTÁN, VEZETÉS KÖZBEN MOBILOZOTT ÉS ÉRVÉNYES JOGOSÍTVÁNYA SEM VOLT. 

A másodfokú eljárás során, az elsőfokú ítélet után, a bíróság megszüntette a gyorshajtó vádlott bűnügyi felügyeletét. Aztán ügyészi fellebbezés alapján újra elrendelték a bűnügyi felügyeletét.

Az elsőrendű vádlott M. Richárd az ellene és további két ember ellen a 2017 májusában a fővárosi Dózsa György úton történt halálos közúti baleset ügyében indított büntetőper tárgyalásán a Pesti Központi Kerületi Bíróságon 2020. szeptember 30-án. FORRÁS: MTI/MÓNUS MÁRTON
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version