Home Főhírek Belföldi hírek Szijjártó szerint az EU továbbra is jelentősen alábecsüli a veszélyt

Szijjártó szerint az EU továbbra is jelentősen alábecsüli a veszélyt

forrás: MTI

Az Európai Unió továbbra is jelentősen alábecsüli a milliós nagyságrendű migráció veszélyét – közölte a külgazdasági és külügyminiszter az uniós külügyminiszterek tanácskozását követően. A tárcavezető szerint ezért mielőbb meg kell állapodni mindenekelőtt Törökországgal, de Jordániával és Libanonnal is.

Szijjártó Péter elmondta: ha az unió elveszíti hitelességét azok előtt az országok előtt, amelyek jelenleg ellátják a menekültek nagy részét, akkor előfordulhat, hogy a mostani százezrek helyett milliók jelennek meg az unió határainál, „kopogtatnak, és azzal a lendülettel be is jönnek”.

Ezért szerinte evidens, hogy mit kell tenni: mielőbb meg kell állapodni mindenekelőtt Törökországgal, de Jordániával és Libanonnal is. A miniszter tudatta: Magyarország támogatja a Törökországnak szánt akciótervről való megállapodást és a vízumliberalizáció felgyorsítását.

„Ha az Európai Unió nem tudja visszaszerezni az ellenőrzést a határai fölött, valamint nem tud megállapodni Törökországgal, Libanonnal, Jordániával és Irakkal arról, hogy miként járulunk hozzá a menekültek ellátásához ezekben az országokban, akkor milliós nagyságrendű bevándorló fog érkezni” – magyarázta Szijjártó Péter, felidézve, hogy semmilyen jelentős sikert nem sikerült elérni a kiváltó okok kezelésében, sem a Közel-Kelet stabilizálása, sem az Iszlám Állam leverése terén.

A miniszter leszögezte: „nagyon gyorsan” meg kell állapodni a Szíria körül országokkal, hogy tartsák ott a menekülteket, „ne zúdítsák rá Európára az újabb bevándorlási hullámot”.

„Ezek a milliók, ha nem kapnak megfelelő ellátást, hogy ha nem tudnak emberhez méltó életet élni, és elveszítik a hitüket, hogy egyszer hazatérhetnek, akkor nagyon gyorsan meg fogják hozni azt a döntést, hogy Európába induljanak” – hangoztatta a miniszter, Törökország kulcsszerepét hangsúlyozva, rámutatva egyúttal, hogy Európa érdeke is a török vízumliberalizáció felgyorsítás,a és újabb fejezet megnyitása a csatlakozási tárgyalásokon, amelyet Ankara szeretne elérni.

Szijjártó Péter a határőrizet kérdésére is kitért, és elmondta, hogy erről komoly és érzelmektől sem mentes vita folyt a miniszterek között. Felidézte, hogy a luxemburgi külügyminiszter szerint biztosítani kell, hogy a külső határok őrizete működjön.

„Ez egy szép cél, csak az a probléma, hogy nem működik. Ha működne, nem jött volna Magyarországra ma reggelig 357 119 illegális bevándorló” – mutatott rá a tárcavezető.

A miniszter úgy vélte: ha Magyarország déli határán sikeres lesz a visegrádi határőrizeti együttműködés, akkor „senki, de senki nem érvelhet hitelesen” az ellen, hogy az EU 28 tagállama közösen védje meg Görögország külső határát.

Szijjártó Péter utalt arra, hogy sok kritika érte a magyar kormányt a plakátkampány miatt, amelyben arra hívta fel a figyelmet, hogy aki Magyarországra jön, annak tiszteletben kell tartania a törvényeket. Elmondta, hogy ehhez képest a luxemburgi külügyminiszter arról számolt be, hogy a migránsok nem működnek együtt a hatóságokkal, elutasítják a regisztrációt, vagyis az első adandó alkalommal megsértik, és nem tartják tiszteletben az európai törvényt.

„Ha Európába jönnek, tiszteletben kell tartaniuk az európai törvényeket” – fogalmazta újra a miniszter a plakátok üzenetét.

A miniszter beszámolt arról, hogy horvát kollégája a magyar határon épülő kerítés értelmét firtatta, mire Szijjártó Péter elmondta, hogy Magyarországot a schengeni övezet szabályai kötelezik a külső határok megvédésére, és annak biztosítására, hogy a határt csak a kijelölt átkelőhelyen és a megadott időben lehessen átlépni. Kitért arra is a miniszter, hogy miután a horvát menekültügyi rendszer 24 órán belül összeomlott, Zágráb pedig szándékosan és állami támogatással a magyar határra hordja a menedékkérőket, ezt Magyarország csak fizikai határzárral és megfelelő létszámú állománnyal tudja garantálni.

 

Exit mobile version
Megszakítás