Home Nagyvilág Szép helyek Szentföldön Jézus útján

Szentföldön Jézus útján

Jézus születése. Betlehem: Betlehem Ciszjordániában, a megszállt területen fekszik, ezért csak külön engedéllyel lehet látogatni, és az NDK-s időket idéző, hatalmas fal választja el Izraeltől.

szentföld Jézus útján2
A Születés temploma:

Jézus születésének emlékére épült. Az épület külseje inkább egy középkori várra emlékeztet. A bejáratot annyira lekicsinyítették, hogy csak meggörnyedve lehet bejutni, megakadályozván, hogy lóval is be lehessen menni, bár a mai turista autóbusszal megy mindenhová, igaz, egy minibusz sem fér be a szűk nyíláson.


Betlehemben, a Születés templomában, három karácsonyt is ünnepelnek a különböző vallások miatt, de rendeznek itt esküvőket, keresztelőket és temetéseket is.
Jézus születési helyét egy latin nyelvű felirattal ellátott ezüst csillag jelzi.
Közelében található egy jászol, melynek eredetije a római Santa Maria Maggiore bazilika altemplomában található, átvették, tartós megőrzésre.


Názáret:

Az ország északi részén, Galileában található Názáret, a korábbi kis falucska, ma a Szentföld egyik legfontosabb kegyhelye, turisták és zarándokok kiemelt úti célja, ez az a hely, ahol Jézus felnevelkedett.
A zsidók úgy vélték ott is született, ezért Názáreti Jézusnak nevezték. A mai Názáretet, zömmel keresztény arabok lakják, de az óvárosban jelentős a zsidó lakosság is. Gabriel arkangyal itt közölte a hírt Máriával, hogy fiút fog szülni, akit Jézusnak fog nevezni, ez volt az Angyali Üdvözlet.


Angyali Üdvözlet Bazilika azon a helyen áll, ahol Mária háza volt, a korábbi bizánci és keresztes templomok romjaira épült. A bazilika az ötödik templom ezen a helyen. A hatalmas épületegyüttes Názáret központja.

A csodálatos belső kialakítású templomot övező fal belső oldalán különböző nemzetek adományai láthatók. A főoltárhoz egészen közel, a felső templomban van a magyarok adománya is.

Az Angyali Üdvözlet bazilikája rejti a barlangot, Mária házát is.

Szent József háza
Közelében áll a kút, ahová a Szent Család járt vízért, Mária kútja egyike a Szentföld leghitelesebb kegyhelyeinek.
Úgy tartják, hogy az Angyali Üdvözlet azalatt történt, míg Szűz Mária vizet mert a kútból. Ez volt és ez maradt a mai napig is a város egyetlen vízforrása.

 


Mária kútját Csontváry-Kosztka Tivadar is megfestette.
Genezáreti tó:
A tavat, mely egy völgykatlanban fekszik, nevezik Galileai vagy Kinneret tónak is. Földalatti források is táplálják, de a legtöbb vizet a Jordán folyóból kapja, amely észak-déli irányban folyik rajta keresztül.
Felszíne mintegy 200 méterrel van a Földközi tenger szintje alatt, és a tavat körülölelő lankák mediterrán növényzetének, szőlő- és banánültetvényeinek látványa békességet, nyugalmat áraszt. A tó felett mindig párás a levegő.


A Genezáreti tó, háttérben a Golan fennsíkkal

Itt Galilea központjában élt Jézus, és ezen a környéken tette a legtöbb csodát, itt történtek az evangélium legszebb eseményei. A monda szerint Jézus szívesen prédikált a kitűnő természetes akusztikájú helyen, hiszen a környező hegyek, valamint a tó vize természetes hangerősítőként működött.
Jézus itt gyógyított meg egy inaszakadtat, és itt töltötte meg roskadásig halakkal Simon Péter (szent csak később lett) bárkáit. Lecsendesítette Genezáreti tóra lecsapó vihart, valamint itt történt a vízen járás is.
Jézus, Péter anyósát is meggyógyította, egyes vélekedések szerint, a későbbiek során ezért tagadta meg Péter háromszor is Jézust.
Láthatunk itt egy kis halászfalut, Magdalát, ahonnan Mária származott, a „magdalai”, és ebből a jelzőből keletkezett Mária Magdolna neve.

Jeruzsálem:
Az izraeliek, Jeruzsálemet tartják a fővárosuknak, de a határkérdések tisztázatlansága, és egyéb okok miatt a világ számára Tel Aviv a főváros.

Kilátás az Olajfák hegyéről
A hegyoldalán lévő temetőben millió dollárokért foglalnak sírhelyet a tehetős zsidók, és muszlimok. Mindenesetre, nem árt közel lenni a feltámadás helyéhez.  A zsidó sírokon köveket láttunk virág helyett, mivel a negyven éves pusztai vándorlás során a holtakra köveket hordtak, és azt a hagyományt őrzik ma is.

Az Aranykapu a sírokkal

Kilátás az Óvárosra, az Olajfák hegyéről, előtérben, egy orosz ortodox templommal.

A Getsemáni kert:

Jézus az Olajfák hegyén levő Getsemáni nevű majorba ment az utolsó vacsora után, ahová Jeruzsálem lakossága az olajbogyót hordta. A kertben a többi között nyolc, több mint kétezer éves olajfa van, melyek ma is hoznak termést, de érdekesség, hogy nincs rajtuk évgyűrű.
Getsemáni olajprést jelent, de utal az emberi szenvedésre, amikor az ember szívét szorítják össze.


A Júdás árulása nyomán, itt a Getsemáni kertben fogták el Jézust, később Júdás az öreg olajfák egyikére akasztotta fel magát.
A kertben áll a Minden Nemzetek temploma:
Az oltár előtt van az Agónia sziklája, ahol a hagyomány szerint Jézus utoljára imádkozott elfogatása előtt.
A főoltár mozaikján, az arany háttér előtt az imádkozó Jézus látható (Muzsinszki Nagy Endre alkotása). A templom ablakait nem üveg, hanem sejtelmesen áttetsző alabástrom borítja, így örök félhomály uralkodik odabenn.


A Nemzetek temploma főoltára és kupola

A Getsemáni kert mellett, egy barlangban, találjuk Szűz Mária sírját.
Az Óváros:
A Templom-hegyen, a muzulmánok építették fel a Sziklamecsetet, ahol hitük szerint Mohamed fénylépcsőkön a mennybe emelkedett. A Sziklamecset nevét az ott látható hatalmas szikláról kapta, és a szikla köré épült a legrégebbi iszlám szentély.
A jeruzsálemi panoráma aranykupolás látványossága, a Sziklamecset iszlám fennhatóság alatt áll, a muszlimok 2000 óta senkit sem engednek föl a Sziklamecsethez, aki nem muzulmán. A Biblia szerint, itt tette próbára az úr Ábrahámot fia feláldozásával.

Kilátás az Óvárosra, az Olajfák hegyéről előtérben a Szikla Mecsettel

A Templomhegyen áll az El Aksza mecset, ahol Salamon palotája volt.

A Szent István kapun át, belépve az óvárosba, először a Bethesda tónak nevezett medencéket láthatjuk. Bethesda, annyit tesz: az irgalom háza. Itt gyógyította meg Jézus a nyomorék embert.

A Via Dolorosa:
A Biblia szerint Jézus ezen az, alig nyolcszáz méter hosszú úton vitte a keresztet a Golgotára. Az arab bazáron keresztül vezető út részleteit 14 stáció örökíti meg.
Az egyes stációk jelzése jelentősen eltér, van, ahol csak hosszas keresgélés után találod meg a jelet egy falon, máshol, kápolnát vagy templomot építettek.


Néhány Stáció:


Az Elítélés kápolnája

A Megkorbácsolás kápolnája és a kupola
A Szent Sír Bazilika:
Az utolsó négy stációt a Szent Sír Bazilikában találjuk, amely öt templomból álló épületegyüttes.
Belépéskor, rögtön X. Stációt, a Golgota szikláit láthatjuk az oltár alatt, mivel évezredek alatt annyira feltöltötték az Óvárost, hogy a Golgota hegyéből, csak egy kis szikladarab látszik. A XI-XIII. Stáció is, ahol Jézust keresztre feszítik, meghal a kereszten, és leveszik a keresztről.


A Szent Sír Bazilika bejárata
A létra története: Szent Sír-bazilika használatán, egy 1757-es felosztás szerint a görög ortodox, az örmény ortodox és a római katolikus egyház is folyamatosan vitázik, illetve abban szintén saját jogát érvényesítené az etióp, a kopt, és a szír ortodox egyház is. Az egyik legismertebb vita akkor robbant ki, amikor egy 19. századi létrát szerettek volna odébb tenni: ebben a mai napig nem sikerült megállapodni, így az még ma is eredeti helyén áll.

A Golgota sziklája az oltár alatt látható
A XIV. Stáció, a Szent Sír, egy alacsony bejáraton keresztül lehet bejutni, a sírt egy márványlap fedi, természetesen Jézusnak nincsenek itt földi maradványai, hiszen a mennybe ment.

Jeruzsálem esti fényben

A Szentföld története nem csak egy nép, egy nemzet, egy vallás történelme, harca, szenvedése, hanem az emberiség történelmének külön fejezete. A próféciákban Izrael jelképe a fügefa, mely kiszáradt, és a mai értelmezés szerint, akkor fog újra sarjadni, amikor a Szentföldön tartós lesz a béke. Remélem, ez a jövendölés hamarosan beteljesedik.

Akkor felemeljük a poharunkat, a hagyomány szerint az életre koccintunk: Le’haim , (az Életre)!

Forrás: vinpet

Exit mobile version