Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Szentendrei gyilkosság: megbukott a hazugságvizsgálaton az egyik gyanúsított

Szentendrei gyilkosság: megbukott a hazugságvizsgálaton az egyik gyanúsított

Visszatért a tett helyszínére az autókereskedő haláláért felelős hármas / Fotó: police.hu

A újpesti autóskereskedő meggyilkolásának minden mozzanatát gondosan előre eltervezték az elkövetők.

A gyanúsítottakat már kihallgatták, s a Bors információi szerint az egyikük megbukott a hazugságvizsgálaton.

A szentendrei gyilkosság minden lépese gondosan megtervezett volt: egy előre kiásott gödör mellett várta a harmadik fél Szentendrén azt a kocsit, amellyel az áldozatot szállították. A férfit az anyósülésen vitték a helyszínre, hogy amint megáll az autó, egy előre bekészített drót segítségével a hátsó ülésről megfojtsák.

Az ügyben gyanúsított három férfi letartóztatását vasárnap rendelték el. Közülük ketten mindent elismertek a kihallgatáson, a harmadik személy azt mondta, nem tudta, mire készülnek társai, ám azt bevallotta, hogy a holttest eltüntetéseben részt vett.

Bors legfrissebb információi szerint a gyanúsítottak között volt, aki nem ment át a hazugságvizsgálaton. A lap által megkérdezett szakértő, Németh Zsolt kriminológus ennek kapcsán annyit mondott:

„Ilyenkor gyakran még trükkökre sincs szükség a rendőrség részéről. A kihallgatás során csak megkérdezik, mit tudnak a férfi eltűnéséről, s hiába beszélnek össze előre, az apró részletek tekintetében könnyen ellentmondásba keveredhetnek” – magyarázta. „A hazugságvizsgáló alkalmazása az ügyek korai szakaszában nagyon jellemző. Az is információval bír a rendőrök számára, ha a gyanúsított visszautasítja azt. Gyakori, hogy az elkövetők egymásra mutogatnak, csak hogy a saját pozícióikat erősítsék.”

blikk

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version