Hirmagazin
Image default
FőhírekGazdaságKiemelt külföldi hírek

Szakértő: januártól magyarként jön az orosz olaj Ukrajnán át, a biztosítás a kulcs

Hétfőn jelentette be a Mol, hogy sikerült megállapodnia az Oroszországból Ukrajnán át érkező kőolaj folyamatos tranzitszállításáról. Az InfoRádió Hortay Olivért, a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágának vezetőjét kérdezte a részletekről.

Évente 4-4,5 millió tonna érkezik orosz olajból Ukrajnán át, ami jelentős mennyiség Hortay Olivér, a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője szerint.

„A Lukoiltól érkezett korábban a pozsonyi olajfinomító ellátásához szükséges olajmennyiség több mint 40 százaléka, a százhalombattai finomító esetében ez az arány körülbelül 30 százalékos, tehát jelentős volumenről van szó, ezért is volt nagy az ijedség néhány héttel ezelőtt, amikor a Lukoil-ügy berobbant a köztudatba, és ezért is nagy eredmény különösen, hogy ilyen gyorsan sikerült az érintett országoknak és a Molnak orvosolni a helyzetet” – mutatott rá, hozzátéve, a Mol ezzel elvégezte házi feladatát, pedig – mint hozzátette – az ilyen szerződések megkötése jellemzően nem megy ennyire gyorsan.

Hogy a megoldásnak része-e egy új díjszabás, arról hivatalos információ egyelőre nincs, azt azonban a szakértő nehezen tudja elképzelni, hogy az ár lefelé változna. Ami viszont ismert, hogy

az új megállapodás értelmében a Mol a fehérorosz–ukrán határnál átveszi a nyersolajat, míg korábban a Lukoil, illetve annak a kereskedőcége, a Litasco vállalta a szállítási és biztosítási költségeket, ezeket ezen túl vélhetően a Molnak kell állnia,

és a mostani helyzetben magasabb költséggel lehet ilyen típusú ügyleteket kötni, mint amikor az előző szerződést megkötötték, de a pontos mértékét a lehetséges drágulásnak nem tudni, becslések állnak csak rendelkezésre.

Ukrajna területén immár magyar tulajdonú olajként halad át a nyersanyag. A Mol feladata ennek kapcsán konkrétan a megállapodás megkötése volt, illetve megoldást talált az olajszállítás biztosítására; Hortay Olivér szerint épp ezzel lehet majd baj a jövőben, „de nem érdemes előre farkast kiáltani”, bár „érkezett egy olyan ukrán elnöki tanácsadói nyilatkozat, ami azt vetítette előre, hogy még nincs vége a történetnek, igaz, később cáfolta, hogy az egész Barátság kőolajvezetéket lezárhatják a jövő év elejétől”. A veszélyt tehát szerinte „a politikai vita eszkalációja” okozhatja.

Rámutatott arra is, az elmúlt időszakban több olyan ukrán tisztségviselő is volt, aki azt nyilatkozta, hogy a Lukoil-szankcióval valójában az a cél, hogy politikai nyomást gyakoroljanak Magyarországra és Szlovákiára, és ha a politikai vita, a nyomásgyakorlás igénye nem enyhül, az további lehetséges lépéseket is előre vetít, de Hortay Olivér reméli, hogy erre nem kerül sor.

Forrás

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Orbán Viktor ma aláír egy stratégiai megállapodást

Géza

Segítséget nyújt a kormány a sertéstartó gazdáknak

Géza

Ismét kitört az Etna – újabb robbanásos vulkáni ciklus indult Szicíliában (18+)

Géza