Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Súlyos baleset Budapesten, mentőautó és személygépkocsi ütközött – fotók

Mentőautó karambolozott vasárnap délután Budapest XIX. kerületében, a balesetben két ember súlyosan, kettő könnyebben megsérült

– közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Vinczeffy Levente elmondta, a megkülönböztető jelzéseit használó mentőautó az Üllői úton haladt kifelé a városból, amikor a Báthory utcai kereszteződésben összeütközött egy személygépkocsival, amelynek sofőrje nem adta meg az elsőbbséget.

A mentőautó nem vitt beteget.

Budapest, 2023. március 26. Mentők dolgoznak 2023. március 26-án a főváros XIX. kerületében, az Üllői út és a Báthory utca kereszteződésénél, ahol egy mentőautó és egy személyautó összeütközött. A balesetben ketten súlyosan, ketten könnyebben megsérültek. A megkülönböztető jelzéseit használó mentőautó az Üllői úton haladt kifelé a városból, majd a Báthory utcai kereszteződésben összeütközött az autóval, amelynek sofőrje nem adta meg az elsőbbséget. A mentőautó nem szállított beteget. MTI/Mihádák Zoltán
Mentők dolgoznak 2023. március 26-án a főváros XIX. kerületében, az Üllői út és a Báthory utca kereszteződésénél, ahol egy mentőautó és egy személyautó összeütközött. A balesetben ketten súlyosan, ketten könnyebben megsérültek. A megkülönböztető jelzéseit használó mentőautó az Üllői úton haladt kifelé a városból, majd a Báthory utcai kereszteződésben összeütközött az autóval, amelynek sofőrje nem adta meg az elsőbbséget. MTI/Mihádák Zoltán
Budapest, 2023. március 26. Mentők dolgoznak 2023. március 26-án a főváros XIX. kerületében, az Üllői út és a Báthory utca kereszteződésénél, ahol egy mentőautó és egy személyautó összeütközött. A balesetben ketten súlyosan, ketten könnyebben megsérültek. A megkülönböztető jelzéseit használó mentőautó az Üllői úton haladt kifelé a városból, majd a Báthory utcai kereszteződésben összeütközött az autóval, amelynek sofőrje nem adta meg az elsőbbséget. A mentőautó nem szállított beteget. MTI/Mihádák Zoltán
MTI/Mihádák Zoltán
Budapest, 2023. március 26. Összeroncsolódott mentőautó a főváros XIX. kerületében, az Üllői út és a Báthory utca kereszteződésénél 2023. március 26-án. A megkülönböztető jelzéseit használó mentőautó az Üllői úton haladt kifelé a városból, majd a Báthory utcai kereszteződésben összeütközött egy személyautóval, amelynek sofőrje nem adta meg az elsőbbséget. A balesetben ketten súlyosan, ketten könnyebben megsérültek. A mentőautó nem szállított beteget. MTI/Mihádák Zoltán
MTI/Mihádák Zoltán
Nyitókép: MTI/Mihádák Zoltán

Kapcsolódó hírek

A Revolutra is rálát a NAV, érdemes minden jövedelmet bevallani

Géza

Még mindig autót vezet Rikárdó, Sallai Nóra balesetének feltételezett felelőse, ahol Sallai Nóra 5 éves kisfia halt meg .. Neked mi a véleményed erről? (18+)

Géza

Józsefváros legélhetőbb negyedei sem biztonságosak többé (18+)

Géza