Home Főhírek Külföld Sós vizet kaptak koronavírus elleni oltás helyett – botrány Indiában

Sós vizet kaptak koronavírus elleni oltás helyett – botrány Indiában

magyar gyerekek angolul beszélgetnek a világ legkülönlegesebb snack jeit kóstolgatva

Ezreket érintett a csalás, amelyben orvosok és más egészségügyi dolgozók is részt vettek.

Legalább tizenkét helyszínen tartottak oltónapot Indiában koronavírus elleni oltás nélkül: Mumbai közelében ezreket vertek így át sósvíz-oldalattal. A most leleplezett bűnbanda tagjai a nagyságrendileg 2500 áldozattól pénzt is kértek az oltásért, így mindösszesen 28 ezer dollárnak megfelelő összeggel rövidítették meg a károsultakat. A letartóztatott orvosok egy kórházi bázisról hoztak hamisított oltóanyagot, oltási igazolványt és fiolákat, valamint a hasztalan oldat beadására használt tűket, írja a CNN.

Még több külföldi hír

Egyelőre 14 embert tudtak összefüggésbe hozni a csalással, akiket le is tartóztattak. A résztvevők május vége és június közepe között tartottak oltónapokat, az esetet pedig azt követően kezdte el vizsgálni a rendőrség, hogy néhány ember a vakcinát felvettek közül gyanakodni kezdett amiatt, hogy nem valós az oltási igazolásuk. Az egyik oltónapot egy bérházban tartották, ahol a résztvevők gyanakvását az keltette fel, hogy

egyetlen oltott sem tapasztalt semmiféle mellékhatást

azt követően, hogy felvette a hamis vakcinát, ráadásul csak készpénzben fizethettek az oltásért.

Amikor aztán megkezdődtek a vizsgálatok, egyre többen jelezték, hogy úgy vélik, ők is csalás áldozataivá váltak. Június végére már több mint kétezer károsultat találtak.

Indiában április és június között tombolt a koronavírus második hulláma, májusi tetőzéssel. Ezt követően kicsit enyhült a nyomás az egészségügyi rendszeren, minek következtében elkezdhették az oltási program felpörgetését.

Júniusban Modi elnök átalakította az állami oltási rendszert: jelentős mennyiségű vakcinát biztosít az állam ingyenesen a tartományoknak. Ezután nem sokkal

volt olyan nap, amelyen 8 millió oltást adtak be Indiában.

Jelenleg 62 millió ember, a lakosság 4,5 százaléka van beoltva Indiában.

Nyitókép: Pixabay

infostart

hirmagazin.eu

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version