Home Szabadidő Állatvilág Sokkoló adatokat közölt a madártani egyesület: ez az égető probléma mindenkit érint...

Sokkoló adatokat közölt a madártani egyesület: ez az égető probléma mindenkit érint az országban

femina

Legalább kétezer tonna kártevő és betegségeket terjesztő rovar marad évről évre a környezetben.

A tavasz kiemelt fecskevédelmi időszak, amiben a lakosságnak és az önkormányzatoknak óriási szerepe és felelőssége van – hívta fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn közleményben, amelyben emlékeztetnek: az utóbbi húsz évben a fecskék fele eltűnt Magyarországról.

Fecskefészkek védelme

Az elmúlt két évtizedben több mint 50 százalékkal csökkent a hazai fecskeállomány, azaz mára legalább minden második madár eltűnt az ereszek alól. A folyamat megfordítása közös érdekünk – hangsúlyozza az MME, kiemelve, hogy a tavasz közeledtével még van idő kihelyezni a műfészkeket, megtervezni és engedélyeztetni a fecskebarát falfelújítást, felszerelni az ürülékpotyogást megszüntető „fecskepelenkákat”.

A tájékoztatás szerint az MME a műfészkek és az ezekhez szükséges sablonok elkészítését bemutató kisfilmekkel is segíti a madárbarátok felkészülését az idei fecskevédelmi szezonra.

GettyImages-1901626158

Fotó: imageBROKER/Kevin Sawford / Getty Images Hungary

Az egyesület emlékeztetett arra, hogy a rovarok elleni biológiai védekezésben óriási szerepe van a fecskéknek és a denevéreknek, ezért is aggasztó a települési fecskeállomány ezredfordulót követő megfeleződése. Ennek hátterében az élőhelyek átalakítása, a táplálékbázis csökkenése, a klímaváltozás, valamint a fecskefészkek leverése, a madarak elzavarása áll.

Azt írták, minden fecske legalább 1 kilogramm repülő rovart fogyaszt el csak a költési időszak alatt. Az MME számításai szerint Magyarországról akár kétmillió fecske is hiányozhat, ami azt jelenti, hogy legalább kétezer tonna kártevő és betegségeket terjesztő rovar marad évről évre a környezetben.

Az állománycsökkenés megállítását, megfordítását a meglévő természetes fészkek és telepek fokozott védelmével (a fészekleverések hatósági bejelentésével), valamint az ezek mellé még március-áprilisban kihelyezett műfészkekkel, sárgyűjtő helyek létesítésével, valamint ürülékpotyogást megszüntető „fecskepelenkák” felszerelésével, a parti fecskék esetében pedig költőfalaik felújításával segíthetik az emberek.

Tavasszal a partifecskék épsége érdekében is fontos tennivalója lesz a madárkedvelőknek. Erről ide kattintva olvashatsz részletesebben.

Képek: Getty Images Hungary

Forrás

Hirmagazin.eu

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version