Home Főhírek Gazdaság Sok a betöltetlen állás

Sok a betöltetlen állás

forrás: MTI

Szeptemberben az állami munkaügyi szolgálat közel 140 ezer állást kínált, ebből 58 ezret sikerült a hónap folyamán betölteni – olvasható a Világgazdaság szerdai számában.

Mint írják, utoljára a világgazdasági válság kitörése előtt volt olyan sok üres álláshely Magyarországon a versenyszférában, mint idén július és szeptember között.

Hárs Ágnes, a Kopint-Tárki kutatója felhívta a figyelmet arra, hogy a nagy autógyártó cégek is munkaerőhiánnyal küzdenek. Hangsúlyozta: „Nem csak az a baj, hogy a hiányzó munkaerőt pótolni kell, hanem az is, hogy így a többi dolgozót sem lehet jól, a képesítésének megfelelően foglalkoztatni.”

A korábbi hónapokhoz hasonlóan a legtöbb (nem támogatott) munkaerőigényt Budapest mellett Pest, Bács-Kiskun és Győr-Moson-Sopron megyében jelentették a munkáltatók. A legkeresettebb munkák listáját az egyszerű ipari foglalkozások, a mechanikai gépösszeszerelők, a szállítási foglalkozások, a bolti eladók, valamint rakodómunkások vezették.

magyar gyerekek angolul beszélgetnek a világ legkülönlegesebb snack jeit kóstolgatva

 

Exit mobile version