Home Főhírek Külföld Románia átvette az Európai Unió soros elnökségét

Románia átvette az Európai Unió soros elnökségét

Vidék.MA

Keddtől hat hónapon át Románia tölti be az Európai Unió soros elnökségét, a kelet-európai ország a tisztséget Ausztriától veszi át, majd júliusban Finnországnak adja tovább.

Az EU-hoz több mint tíz évvel ezelőtt, 2007-ben csatlakozott Románia most először látja el a félévente tagállamról tagállamra szálló tisztet.

Májusban rendezik az európai parlamenti választásokat, ezért szakértők szerint a most kezdődő félév különösen jelentősnek számít. Bukarest már véglegesítette a “Kohézió mint közös európai érték” mottójú programját, amelyben a tagállamok közötti összetartást, valamint a megosztottság csökkentését és a megkülönböztetés felszámolását tűzte ki célul.

A konvergencia mellett a versenyképesség megerősítésére, a munkahelyteremtésre, az innovációra, a digitalizációra és a fenntarthatóságra kívánnak fókuszálni, emellett a biztonság, a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni harc, a kibervédelem fokozására, illetve a határok védelmére.

A román kormány fontosnak tartja Európa globális szerepének és védelmi képességeinek megerősítését, a nyugat-balkáni EU-bővítés elősegítését, a multilateralizmus támogatását. Fókuszba kívánják helyezni a közös értékek, például a demokrácia, a szabadság, az emberi jogok védelmét, a szolidaritás, az esélyegyenlőség megerősítését, a fellépést a rasszizmus, az idegengyűlölet, az antiszemitizmus és a populizmus ellen.

magyar gyerekek angolul beszélgetnek a világ legkülönlegesebb snack jeit kóstolgatva

Az elnökség nyitóeseményére a Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottság tagjai január 10-én Bukarestbe látogatnak, ahol a román prioritásokról egyeztetnek.

A rotációs elnökség az EU új alapszerződése, a 2009-ben hatályba lépett Lisszaboni Szerződés óta valamelyest vesztett korábbi jelentőségéből, főként amiatt, hogy az Európai Tanácsnak már saját elnöke van, a külügyi tanács üléseit pedig már nem az elnöklő állam külügyminisztere, hanem az uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő vezeti. A többi szakminiszteri ülésen azonban továbbra is az érintett ország feladata a napirend kialakítása, az álláspontok közelítése és a kompromisszumok elérése.

Magyarország 2011 első felében töltötte be először az Európai Unió elnökségét, és 2024-ben kerül ismét sorra.

Forrás: MTI

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version