7.3 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeTudástárCsillagászat, űrkutatásSokkolta az embereket Barack Obama: ezt mondta az ufó-felvételek létezéséről

Sokkolta az embereket Barack Obama: ezt mondta az ufó-felvételek létezéséről

Washington – Sokkolta az embereket hajmeresztő kijelentéseivel Barack Obama, aki megerősítette: ufók márpedig léteznek! Bár a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) ritkán és kevés információt oszt meg a paranormális jelenségekről, az Amerikai Egyesült Államok korábbi elnöke kijelentette egy tévéműsorban, hogy valósak az azonosítatlan repülő tárgyakról készült felvételek.

Megcáfolhatatlan bizonyítékkal nem szolgált, leszögezte, élő műsorban nem fedheti fel részleteket az ufóaktákból

– írta meg a Daily Mail című brit napilap.

Csillagászat, űr, űrkutatás, Kozmosz, Nap, csillagok, világűr és további tudományos kérdések..

– Léteznek videófelvételek, amelyek olyan repülő objektumokról készültek, amelyekről nem tudjuk megállapítani, pontosan mik is valójában. Képtelenek vagyunk megmagyarázni, miként mozognak ekkora sebességgel, az irányuk sem könnyen megfejthető. Meglátásom szerint az emberek igen is komolyan veszik ezt, megpróbálják kinyomozni, kitalálni, mik lehetnek ezek a tárgyak. Ám az idegen lényekről ebben a műsorban beszélhetek – magyarázta a James Corden humorista The Late Late Show című beszélgetős műsorában az 59 éves politikus, aki szerint az ufókat komolyan kell venni.

Az exelnök élő adásban nem részletezhette, mit tud /Fotó: ShutterstockAz exelnök élő adásban nem részletezhette, mit tud /Fotó: Shutterstock

Csillagászat, űr, űrkutatás, Kozmosz, Nap, csillagok, világűr és további tudományos kérdések..

Obama minderről azt követően beszélt, hogy egy amerikai vadászpilóta nemrégiben elárulta, hogy a légierő tisztjei 2015-2017 között szinte minden nap észleltek azonosítatlan repülő objektumokat Virginia partjainál.

Az állítólagos ufóészlelésekről a napokban egy 2019 júliusi, San Diegóban készült felvétel is kikerült az internetre. Tavaly áprilisban az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon is közzétett három ilyen videót.

A felvételek miatt a Kongresszus tavaly augusztusban hat hónapos határidőt adott a védelmi minisztériumnak, hogy az ufó-észlelésekről adjanak közre információkat. Jelentésüket várhatóan júniusban teszik közzé.

Obama azt is elárulta, hogy a 2008-as megválasztását követően kíváncsi volt az amerikai kormány idegen életformákkal kapcsolatos kutatási programjaira, ám akkor ezekbe őt nem vonták bele.

Csillagászat, űr, űrkutatás, Kozmosz, Nap, csillagok, világűr és további tudományos kérdések..

Ezer évvel előttünk járnak

A Pentagon által közzétett, az amerikai haditengerészet pilótái által készített három videófelvétel egyikén az egyik azonosítatlan repülő objektumot Tic-Tacnak nevezték el. Az eszköz a nevét az alakjáról kapta. Ezt látva a szakértők szerint az ufók technológiája valószínűleg sokkal fejlettebb az Egyesült Államok által használtnál.

– A Tic-Tac révén szemtanúi voltak annak csúcstechnológiának, amely ellen nem tudnánk fellépni. Jelen pillanatban legalább száz vagy ezer évvel előttünk járnak – mondta a CNN riportjában Sean Cahil, az amerikai haditengerészet nyugdíjazott főparancsnoka.

blikk

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work