5.8 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldPutyin népszerűbb, mint valaha

Putyin népszerűbb, mint valaha

Töretlen Vlagyimir Putyin támogatottsága – derült ki a függetlenként számontartott Levada Központ legfrissebb közvélemény-kutatásából. Július végén készített felmérésük alapján 83 százalék sorakozott fel az orosz elnök mögött, miközben elutasítottsága csak 15 százalékos.

Az ukrajnai háború kirobbanása óta az arányok nagyrészt változatlanok (lásd grafikánkat), azaz Vlagyimir Putyin népszerűbb, mint valaha.

Nagyon úgy tűnik tehát, hogy elszámolták magukat azok, akik abban reménykedtek, hogy a nemzetközi nyomás, illetve szankciók hatására Vlagyimir Putyin hatalma megremeg, a társadalom kihátrál mögüle.

Mindenki ezt olvassa most!

És hamisnak bizonyultak azok az elvárások is, hogy majd az orosz elit hajt végre puccsot ellene, amikor saját bőrén – és pénztárcáján – érzi az offenzíva árát. Tony Radakin brit vezérkari főnök egyébként már néhány hete elismerte: katonai elemzésük alapján az orosz elnök kormányzata viszonylag stabil, nincs olyan vezető, aki a helyére törne, egyúttal nincs tudomásuk arról sem, hogy a 69 esztendős politikus beteg lenne.

Putyin,népszerű

Hasonló eredményre jutott a háború támogatottságáról egy belső közvélemény-kutatás is, amelyet nem hoztak nyilvánosságra, de a Meduza orosz ellenzéki híroldal kiszivárogtatott.

Mindenki ezt olvassa most!

Ez alapján az oroszok harmada sürgeti, hogy amilyen hamar csak lehet, fejezzék be a katonai műveletet, és 57 százalék vélekedik úgy, hogy a háborúnak folytatódnia kell.

Denisz Volkov, a Levada Központ igazgatója korábban a jelenséget azzal magyarázta, hogy az összeütközés a Nyugattal egységesítette a népet, sokaknak meggyőződése, hogy ha Vlagyimir Putyin nem védené meg őket, akkor ellenfeleik „élve felfalnák Oroszországot”. Magas támogatottságában annak is szerepe lehet, hogy az oroszok is egyfajta információs buborékban élnek, az erősen ellenőrzött és korlátozott médiából – amely alól a közösségi média sem kivétel – másfajta kép rajzolódik ki a háborúról, amit egyébként még mindig „különleges katonai műveletnek” hívnak.

PUTYIN, Vlagyimir
Muzulmán férfiak Vlagyimir Putyin orosz elnök fotója alatt állva várják a reggeli ima kezdetét a Moszkva-székesegyház mecsetjének közelében. Fotó: Jurij Kocsetkov

Szakértők szerint ugyanakkor elképzelhető, hogy az „egy zászló alatt felsorakozás” hatása lassan kimerül, a gazdasági problémák súlyosbodása pedig idővel az orosz elnök népszerűségére is hatással lesz.

Mindenki ezt olvassa most!

Ami az ukránokat illeti, egy július végi felmérés szerint mindössze tíz százalékuk nyilatkozott úgy, hogy elfogadható bármilyen területi veszteség. Még a keleti megyékben is, ahol a leghevesebb harcok dúlnak, több mint háromnegyedük vélekedett úgy, hogy nem tehetnek engedményeket. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök támogatottsága pedig kilőtt a háború óta: míg február elején még 25 százalék alá, márciusban már 80 százalék fölé, nyáron pedig 94 százalékra mérték.

Borítókép: Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonkonferencia keretében tartott tanácskozáson vesz részt a moszkvai Kremlben 2022. augusztus 3-án (Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Kreml/Pool/Mihail Klimentyev)

magyarnemzet

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work