8.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSportSporthirekA hollandoknak még egy vb-bronzuk sincs

A hollandoknak még egy vb-bronzuk sincs

image_2014-07-08-06-16-29_53bb8cbd0c5be.jpg

A hollandoknak még egy vb-bronzuk sincs
Egy sikeres utánpótlás-világbajnokság jó alap lehet arra, hogy később a nagyválogatott remekeljen a felnőtt futballvébén. De garanciát nem jelent semmire. és olyan is előfordul, hogy egy nagycsapatnak gyengébbek az eredményei a magyaroknál. Az elmúlt hét év U17-es és U20-as világbajnoki, illetve a legutóbbi két nyári olimpia futballeredményei csak részben köszönnek vissza Brazíliában.

Amikor a Sisa Tibor vezette U19-es válogatott Eb-bronzérmes lett 2008-ban, egy évvel később pedig az U20-as csapat világbajnoki harmadik helyet szerzett, akkor úgy tűnt, van remény arra, hogy a magyar futball erősödni fog. A nagyválogatott azonban nem tudott profitálni ezekből a részsikerekből – és ez nem egyedi eset.

Ha megnézzük az elmúlt hét év legjelentősebb utánpótlástornáit – négy-négy U17-es és U20-as világbajnokságot és két nyári olimpiát -, akkor láthatjuk, hogy rajtunk kívül a csehek (U20-as vb, 2. hely, 2007) és az osztrákok (U20-as vb, 4. hely, 2007) sem tudták kihasználni az utánpótlássikert, szintén elbukták a vb-selejtezőket. (A svédek és az irakiak csak tavaly szereztek U17-es vb-bronzot, illetve U20-as vb-negyedik helyet, így nekik még van lehetőségük a javításra.)

Hollandia utánpótlássiker nélkül is eredményes

Az elmúlt hét év legsikeresebb korosztályos válogatottjait Nigéria adta (két arany, két ezüst), Mexikó nem sokkal maradt le mögötte (két arany, egy ezüst, egy bronz), de egyik ország sem tudta átlépni az árnyékát, a felnőttel között csak a nyolcaddöntőig verekedte magát.

Argentína (két arany, egy negyedik hely) és Brazília (1 arany, 2 ezüst, 1 bronz, 1 negyedik hely) viszont jó példa arra, hogy komoly futballmúlttal és -kultúrával rendelkező országok esetében a jó utánpótlás-eredmény alapkövetelmény. A németek is képesek voltak felmutatni két korosztályos vb-bronzot 2007-ből és 2011-ből.

A jelenlegi elődöntősök közül Hollandia a kakukktojás, utánpótláscsapatai az elmúlt hét év tíz világeseménye közül egyszer sem jutott a legjobb négy közé.

A brazíliai vb 32-es mezőnyéből 17 ország utánpótlás-válogatottja eljutott az elmúlt hét év valamely tornáján a legjobb négy közé. A csoportkört csak négy olyan nemzet élte túl – Hollandia, Görögország, Egyesült államok, Algéria -, amely a vizsgált időszakban semmilyen komoly U-sikert nem ért el.

FIFA U17-es világbajnokságok
év arany ezüst bronz 4. hely
2007 Nigéria Spanyolország Németország Ghána
2009 Svájc Nigéria Spanyolország Kolumbia
2011 Mexikó Uruguay Németország Brazília
2013 Nigéria Mexikó Svédország Argentína

FIFA U20-as világbajnokságok
2007 Argentína Csehország Chile Ausztria
2009 Ghána Brazília Magyarország Costa Rica
2011 Brazília Portugália Mexikó Franciaország
2013 Franciaország Uruguay Ghána Irak

nyári olimpiák
2008 Argentína Nigéria Brazília Belgium
2012 Mexikó Brazília Dél-Korea Japán

Forrás: Origo, Forrás: AFP/Odd Andersen

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work