6.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSzabadidőBulvárOláh Gergőék a válás szélére kerültek? Megdöbbentően őszinte szavak az énekestől

Oláh Gergőék a válás szélére kerültek? Megdöbbentően őszinte szavak az énekestől

Kimondta az énekes.

Sok vendég megnyílt már Palik Lászlónak a Palikék Világa by Manna YouTube-csatornán. A 2012-es X-faktor győztese, Oláh Gergő volt a Három igazság sorozat legújabb vendége.

Az énekes megdöbbentő és szívbemarkoló történeten keresztül mesélte el, hogy fiatalon milyen atrocitások érték roma származása miatt. Többek között ezért is vált számára küldetéssé, hogy az emberek másként tekintsenek a cigányságra. Gergő családi élete már-már mesebeli, feleségével és öt gyermekével Salgótarjánban él, az ide vezető út azonban sok munkával volt kikövezve.

„A házasságunk is egy ilyen történet. Nagyon sok mélysége volt a házasságunknak, nagyon hamar! Jó példát kell mutatnunk sok olyan fiatal házasnak, akik most házasodnak majd össze. Látniuk kell, hogy működik ez, annak ellenére, hogy nem tökéletes, nagyon sokat veszekedtünk, voltak mélységek.

Mondhatjuk, hogy a válás szélén is voltunk, de mindig megharcoltuk. Én nem azért húztam a feleségem kezére gyűrűt, hogy azt majd ő egyszer eldobja. Hanem azért húztam gyűrűt a feleségem ujjára, mert hűséget fogadtam neki

– mondta el a műsorban a nagyszerű énekes.

blikkruzs

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work