6.1 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeTudástárCsillagászat, űrkutatásKözeledik a Földet fenyegető aszteroida

Közeledik a Földet fenyegető aszteroida

Új adatok kerültek elő az egyik legveszélyesebbnek minősített aszteroidáról, amely potenciálisan akár a Földnek is csapódhat, de nyilván nem fog nekünk ütközni, csak ez a lehetőség is reális, mivel felénk tart..

Az 50 méter széles 2021 QM1 katalógusjelű aszteroidát először 2021 augusztusában észlelte az arizonai Mount Lemmon Obszervatórium.

A korábbi számítások alapján úgy vélték, a kisbolygó veszélyesen közel fog jönni a Földhöz, és még egy becsapódást sem tartottak valószínűtlen forgatókönyvnek. A Nap fénye azonban megnehezítette az aszteroida pályájának követését, és ezzel útjának pontosabb meghatározását.

SCIENCE PHOTO LIBRARY VIA AFP

A kutatók ezért vártak, és most ismét megvizsgálták az aszteroida mozgását. Az Európai Déli Obszervatórium (ESO) Very Large Telescope (VLT) nevű kutatóeszközének sikerült képeket készítenie az űrszikláról. A fotók alapján precízebben meghatározták az égitest útját, és a mostani adatok alapján úgy tűnik, nem jelent veszélyt ránk nézve, le is került a veszélyes aszteroidákat gyűjtő listáról.

A legfontosabb – és legérdekesebb hírek itt! Kattints és szólj hozzá, osztd meg a legérdekesebb – és legizgalmasabb tartalmakat!

Az új adatok szerint a 2021 QM1 az egyik leghalványabb aszteroida, amit valaha megfigyeltek; a fényesség meghatározására használt skálán 27-es magnitúdóval a QM1 250 milliószor halványabb volt, mint a szabad szemmel még megfigyelhető leghalványabb csillagok.

origo, sciense

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work