7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeItthonFürdőhelyekJúlius 1-re megnyit az összes hazai fürdő

Július 1-re megnyit az összes hazai fürdő

Nyitás után ezek a szabályok lesznek érvényesek a fürdőzni vágyókra..

D KOS20200522009

Miután az egyre terjedő koronavírus-járvány miatt tavaly november 11-én egységesen bezártak, idén április végétől folyamatosan újranyithattak a hazai fürdők is.

Mindenki ezt olvassa most!

A budapesti strandok jellemzően június közepén indították a szezont, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) által üzemeltetett strandok közül egyedül a Pünkösdfürdői Strandfürdő nyit majd csak július 1-jén, a Király Fürdő pedig továbbra is határozatlan ideig zárva tart.

Július 1-re minden magyarországi fürdő megnyithatja kapuit a fürdőzni vágyó vendégek előtt

– ezt Kovacsics Imre, a Fürdőszövetség alelnöke jelentette be kedden az M1-en.

Ahogy az idei strandszabályokról szóló cikkében az Index korábban összegyűjtötte, a fürdőket egyelőre kizárólag a védettségi igazolvánnyal rendelkezők látogathatják, míg például a BGYH fürdőivel szemben a balatoni strandokon nem kérik a védettségi kártya, személyi igazolvány vagy útlevél kombinációt.

AZAZ A JELENLEGI SZABÁLYOZÁS SZERINT A FÜRDŐKBE, STRANDFÜRDŐKBE CSAK A VÉDETTSÉGÜKET IGAZOLÓK LÉPHETNEK BE, EZ AZONBAN NEM KÖVETELMÉNY AZ ÉLŐVIZES FÜRDŐHELYEKEN.

A Fürdőszövetség tisztségviselője az interjúban elmondta, szakmai szervezetként már jelezték a kormány és a Magyar Turisztikai Ügynökség felé, hogy szeretnének könnyítést kérni a fürdőknek is.

Míg a budapesti strandokon a belépésnél elkérik, a Balatonon már nem kell védettségi kártya.

A vörös kód a strandon is vörös kód

Miközben Németh Lajos meteorológus hétfőn 28 fokos vízhőmérsékletet mért a Balaton déli partjánál, az Időkép már mára is rekordot döntögető hőséggel számol, szerdán és csütörtökön pedig a legfrissebb előrejelzések szerint a 40 fokot is megüthetjük a Dél-Alföldön. Ezzel a korábbi rekordok akár másfél-két fokkal is megdőlhetnek.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) szerint kedden és szerdán 32–38 fokos nappali hőmérséklettel tovább tombol a kánikula. Ezzel együtt ráadásul országszerte a 8-as fokozatot meghaladó, extrém erősségű UV-sugárzásra kell számítani.

Mindenki ezt olvassa most!

32–38 fok lesz napközben, extra magas UV-sugárzással.

Az OMSZ éppen ezért figyelmeztetést adott ki, mivel ilyenkor az érzékenyebb bőrűek már 15-20 perc alatt leéghetnek, és a napszúrás veszélye is fokozottan fennáll. A strandolókat arra kérik, hogy hűtsék le magukat, mielőtt hirtelen belecsobbannak a vízbe, mert napozást követően, felhevült testtel továbbra is veszélyes vízbe ugrani.

Fürdőhely választásakor érdemes ránézni az Időkép strandkameráira is, mivel ezek nemcsak azt mutatják meg, hogy milyen az idő a célba vett partszakaszon, hanem azt is, hogy mekkora tömegre lehet számítani. Például a népszerűbb balatoni strandokon.

Tekintettel az országos tiszti főorvos által elrendelt harmadfokú hőségriadóra, a BGHY által üzemeltetett strandok most vasárnap után június 22 és 24. között szintén egy órával tovább tartanak nyitva.

Így a strandok közül, ami a szokásos este 7 helyett este 8-ig nyitva tart:

  • a Palatinus,
  • a Paskál,
  • a Pesterzsébeti,
  • a Római,
  • a Csillaghegyi.

Mindenki ezt olvassa most!

A vírusbiztos strandolás receptje

A WHO európai irodája a következő ajánlásokat fogalmazta meg az Indexnek, hogy mi mindent lesz érdemes betartani a biztonságos, vírusbiztos strandoláshoz.

A neves egészségügyi szervezet mindenekelőtt figyelmeztet, hiába a magas hazai átoltottság, és még annál is magasabb a szabadulási vágy, a koronavírus-járvány korántsem ért véget.

Sőt a mi régiónkból is terjednek a megnyugtatónak semmiképp nem nevezhető különböző koronavírus-variánsok, már Magyarországon is jelen van a most épp legagresszívebben terjedő, delta nevű mutáns.

Éppen ezért a WHO a következőket javasolja a nyárra:

  • hiába vagyunk szabadtéren nagyobb biztonságban, ha tehetjük, továbbra is tartsuk egymástól a legalább egyméteres védőtávolságot (ezalól persze továbbra is kivételt képeznek a velünk egy háztartásban élő személyek), mert mindez még mindig csökkenti az átfertőződés esélyét;
  • lehetőség szerint ugyanúgy kerüljük a zsúfolt helyeket, beleértve a tömött strandokat, tengerpartokat;
  • ne lanyhuljon a higiénés kézmosási, valamint a maszkhasználati fegyelem sem;
  • a koronavírus továbbra is elsősorban zárt terekben, emberek között terjed, ezért ugyanúgy érdemes csökkenteni a kontaktok számát, és maradjunk óvatosak;
  • a WHO továbbra is javasolja a maszkhasználatot, különösen a zárt, belső terekben, kültéren pedig akkor is, ha valamilyen oknál fogva nem lehet tartani a legalább egyméteres távolságot;
  • továbbra is közös felelősségünk a járvány elleni védekezés és a szabályok betartása;
  • tartsuk észben, hogy egyelőre csak a társadalom egy része van biztonságban, hiszen egyelőre nincs mindenki beoltva a régióban, illetve nem szereztünk mindannyian teljes védettséget, mert sokan máig várnak a második oltásra, illetve az utána lévő 14 napos intervallumra, míg kialakul a teljes védettség;
  • ha be is vagyunk oltva, legyünk tekintettel egyelőre kiszolgáltatott embertársainkra, akár idősek, akár fiatalok vagyunk, a koronavírus ugyanúgy minden korosztályra veszélyes lehet.

Borítókép: Hirmagazin.eu

index

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek