13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeÉletmódGasztronómia, vegaÍgy lesz kristálytiszta és aranyló a húsleves - recept a sztárszakácstól..

Így lesz kristálytiszta és aranyló a húsleves – recept a sztárszakácstól..

Vajon elég a habot leszedni a húslevesünk tetejéről ahhoz, hogy aranyló és átlátszó legyen a végeredmény? Széll Tamás most megmondja a tutit – tippek és trükkök a Bocuse d’Or győztes mesterszakácstól.

„A húslevest „habozni”, „zsírozni” kell, de ez nem mindig elég” – kezdte az órát Széll Tamás séf-tanár úr a kristálytiszta húsleves titkait firtató interjúban, a Petőfi Rádión.

Mert mitől is lesz habos a húsleves?

„Az történik ilyenkor, hogy forrdogál a húsleves, és benne lévő húsból a kollagén kifő, és tuljadonképpen belekapaszkodik a lé tetején megülő zsiradékba, majd magába építi. Ebből egyfajta emulzió jön létre, amitől bizony zavaros lesz a húsleves” – árulta el Széll, ám rögtön elő is állt a tuti megoldással.

„Ennek a folyamatnak már az elején gátat vethetünk úgy, hogy mielőtt bármilyen húsból elkezdenénk levest főzni, előbb egy nagy lábasban forraljunk vizet, és amikor már lobog, tegyük bele a húst – vagy a húsos csontot -, és főzzük benne pár percig. Ezzel gyakorlatilag leforrázzuk a húst, és a felületén lévő fehérjeréteget, ami a zavarosodást okozza, kicsapjuk belőle.”

Ha ez megvan, langyos vízben öblítsük le, és indulhat a húsleves-főzés a szokásos forgatókönyv alapján: hideg vízben feltesszük a húst lassú lángon főni, beletesszük a zöldségeket, és azt a kevés habot, ami eközben még kiülne a tetejére, folyamatosan lekanalazzuk róla.

És a legfontosabb: nem kell megijedni, hogy emiatt levesünknek esetleg kevésbé lesz intenzív az íze, hiszen maga a főzési idő, a zölség és a hús minősége adja majd meg az étel zamatát.

Ha most azonnal kipróbálnád a frissen szerzett tudásodat, itt találsz további tippeket a jó húsleveshez, és isteni húsleves recepteket is!

mindmegette

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner