15.6 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldElfogadtam, hogy meg fogok halni.. Arra ébredt az édesapa, hogy mentősök állnak...

Elfogadtam, hogy meg fogok halni.. Arra ébredt az édesapa, hogy mentősök állnak az ágyánál..

Már csak hónapjai vannak hátra a családfőnek, miután kiderült, hogy daganatos beteg.

Egy nyomozó őrmesternek már csak hat hónapja van hátra, miután az egyik éjszaka olyasmi történt vele, amire nem készülhetett fel.

Dave Bolton lefeküdt pihenni, hogy felkészüljön a lánya másnapi születésnapjára. Ám álmában rohamot kapott és 15 percen keresztül leállt a légzése. A 33 éves családfő, így arra riadt fel, hogy mentősök állnak a hálószobájában, de annyira meglepődött ezen, hogy megpróbálta elzavarni őket.

Még több hír a betegségekről, gyógyulásról, megelőzésről, az egészséges életmódról..

Ám nehezen tudta összeszedni magát, nem tudott rendesen koncentrálni és a végtagjai is elgémberedtek. Az életmentők kórházba szállították, a vizsgálatok pedig megállapították, hogy daganatos.

„Nehéz döntést kellett meghoznom, és az egyik legmélyebb pontra csúsztam. Körülbelül egy-két hetet töltöttem azzal, hogy csak feküdtem a kanapén. Elfogadtam, hogy meg fogok halni, és csak feküdtem és vártam, hogy megtörténjen. Egyszerűen már nem érdekelt” – kezdte Dave.

A kétgyermekes apukát a Walton Centre-ben megműtötték, hogy eltávolítsák a teniszlabda méretű daganatot. Ám a beavatkozás nem hozott teljes gyógyulást és a következő évben visszatért a rákos betegsége.

Dave-nek azt mondták, hogy a diagnózisa végzetes, és kezeléssel is csak hat-nyolc hónapja van hátra, még kezelés nélkül mindössze három. A korábban rendőrként dolgozó, egykori kick-box világbajnok elmondta, hogy felesége, Samantha volt az, aki nem hagyta annyiban a küzdelmet.

Még több hír a betegségekről, gyógyulásról, megelőzésről, az egészséges életmódról..

„Nem tudom, mit mondjak: Csak arra gondoltam, hogy ha az átlag 6-8 hónap, akkor biztos vannak olyanok, akik előbb elmennek. Samantha azonban felrázott. Terrynek neveztem el az ellenfelemet, és amikor elvállaltam egy harcot, mondjuk 3-4 hónapot, akkor teljes fordulatot vett az életem” – árulta el Dave Mirror oldalának.

Diétázni és meditálni kezdett, alternatív terápiákat is kipróbált a sugár és kemoterápia mellett. Végül az élni akarása erősebb lett, mint a betegsége. Dave több mint hét évvel később él a halálos diagnózis ellenére, sőt idén januárban az orvosok közölték vele, hogy a betegségnek már csak apró jelei látszanak a szervezetében.

ripost

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work