7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekGazdaságBrutális gázáremelkedést harangozott be a Gazprom, .. mi lesz így a magyar...

Brutális gázáremelkedést harangozott be a Gazprom, .. mi lesz így a magyar rezsicsökkentés frissen bejelentett szabályaival?

Egészen elképesztő gázárat mondott be a téli hónapokra a Gazprom: gyakorlatilag azt vázolta, hogy további legalább 60 százalékos áremelkedés várható. Ha ez bekövetkezne, az azt jelentené, hogy egy köbméter gáz tőzsdei ára a mostani 950 forint körülről 1600 forint fölé ugrana. Mi lesz így a magyar rezsicsökkentés frissen bejelentett szabályaival?

Idén január elseje és augusztus 15. között a FÁK-országokon kívüli orosz gázexport (lényegében Európát és Törökországot jelenti) 36,2 százalékkal 78,5 milliárd köbméterre esett – jelentette be a Gazprom. Az első közel nyolc hónap együttes eredménye azonban elfedi azt, hogy mi történt az utóbbi hetekben: júliusban 58,4 százalékos, augusztus első felében pedig 59 százalékos zuhanás volt a Gazprom európai gázexportjában, amint azt a Reuters egy elemzőre hivatkozva megjegyezte.

Emlékezetes, eközben június közepétől július végéig mintegy 60 százalékkal fogta vissza a Gazprom az Északi Áramlat 1-en a gázküldést Németországba a turbinaügyre hivatkozva, aztán még tovább tekerte a gázcsapot és most már csak a kapacitás 20 százalékát küldi ezen az útvonalon.

Mindezek hatására június közepétől, a 80-90 euró/MWh körüli tartományból kezdtek el újra szárnyalni az európai tőzsdei gázárak. Az utóbbi napok emelkedésével már a 220 euró feletti tartományba jutottunk, noha egy éve még 50 euró alatt jártunk. A mostani tőzsdei gázár nagyjából 2400 eurós, közel 2500 dolláros árszintet jelent 1000 köbméterenként, ami a Gazprom közleménye szempontjából fontos adat – írja a Portfolio.

Az orosz gázvállalat azt írta: „Az európai spot gázárak elérték a 2500 dollárt. A konzervatív becslések szerint ha ezek a tendenciák fennmaradnak, az árak meg fogják haladni a 4 ezer dollárt 1000 köbméterenként ezen a télen.” Így tehát a Gazprom gyakorlatilag azt vázolta, hogy

az európai gázexportja (további) visszafogásával télre legalább 60 százalékos további gázár emelkedést fog elérni.

Mindez nagyon durva téli gázpiaci helyzetet és gázár kilátásokat jelent – jegyzi meg a gazdasági portál – hiszen a legalább 4000 dolláros (eurós) gázár sokkal magasabb, mint amit jelenleg a piaci szereplők a következő hónapokra áraznak.

A Gazprom jelzésének a magyar gázpiaci rezsicsökkentés bejelentett szabályaira is nagyon negatív következménye lehet. Ha ugyanis tényleg jelentősen tovább emelkednének a tőzsdei gázárak télre és ezzel párhuzamosan a magyar állam gázbeszerzési költségei is, akkor az óriási pluszterhet jelentene az államnak. Ennek az az egyszerű oka, hogy a rezsicsökkentés keretében 102 forintért adja el a lakosságnak a gáz köbméterét, míg az oroszok kedden azt vázolták, hogy 1600-1700 forint körüli gázár is jöhet – ismétli meg a Portfolio.

A legfontosabb – és legérdekesebb hírek itt! Kattints és szólj hozzá, ha tetszik, osztd meg a legérdekesebb – és legizgalmasabb tartalmakat!

Hozzáteszik: ha tényleg a Gazprom által jelzett gázár pályán haladunk, az bizony nagyon rosszat vetít előre a magyar háztartások pénztárcájára nézve.

De nemcsak a gázfogyasztók pénztárcájára nézve, hanem az áramfogyasztókéra nézve is, hiszen a gázárak az áramárakat is az égbe küldték már eddig is, így mindez nemcsak a gáz-, hanem az árampiaci rezsicsökkentés új szabályait is felboríthatja.

Nyitókép: infostart
infostart

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem