20.9 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldAzért tett erőszakot egy nőn, mert „Allah így akarja”

Azért tett erőszakot egy nőn, mert „Allah így akarja”

forrás: M1 Híradó

Algériai bevándorló erőszakolt meg egy diáklányt Hannoverben még augusztusban. Most kezdődött meg a bírósági tárgyalás, ahol megdöbbentő részletek kerültek nyilvánosságra. „Allah akarja így!” – ezt kiabálta erőszak közben az algériai férfi – közölte az M1 Híradója péntek este.

 Azért tett erőszakot egy nőn, mert „Allah így akarja”
kép: Illusztráció

A napokban számolt be a német nyelvű sajtó egy újabb nemi erőszakról: a hannoveri eset még tavaly augusztusban történt, de ezen a héten tárgyalta a bíróság. Az eset miatt ismét felbolydult a német és az osztrák közvélemény.

A vád szerint egy 37 éves menedékkérő megerőszakolt egy 25 éves diáklányt.

A lány vallomása szerint a férfi egy sötét utcába rángatta, majd közölte is, hogy mit tervez. A nő próbált védekezni, de sikertelenül, a férfi leteperte, ököllel arcon ütötte és megerőszakolta.

Közben azt ismételgette: Allah nevében teszi, mert Allah így akarja. Az M1 Híradójában elhangzott: az erőszak után az elkövető meg is kérdezte áldozatát, hogy tetszett-e neki.

A hannoveri bíróság tájékoztatójából kiderül, hogy az áldozat segítségére végül járókelők siettek – sajnos csak az erőszak után.

Nem ez volt az első

Az M1 tudósítója a bírósági anyagra hivatkozva azt mondta, hogy az algériai férfit nemcsak ezzel a nemi erőszakkal vádolják.

„Egy hónappal korábban már megpróbált ugyanez a férfi megerőszakolni egy nőt a nyílt utcán. Július 24-én hajnali 1-kor megtámadott egy nőt, leteperte a földre, megpróbálta letépni a ruháit. A nő segélykiáltásaira a közelben odasiettek, ami után a 37 éves férfi elmenekült a helyszínről” – mondta.

Tízéves áldozat

A német társadalmat először a kölni szilveszteri erőszakos támadások sokkolták, azóta pedig szinte folyamatosan derülnek ki újabb és újabb, bevándorlók által elkövetett erőszakos cselekmények.

Ausztriában az váltott ki nagy felháborodást, amikor kiderült, hogy decemberben egy iraki menedékkérő megerőszakolt egy tízéves kisfiút Bécs egyik fürdőjében.

A férfit még a helyszínen elfogták, akkor azzal védekezett, hogy nem tudta magát visszafogni.

 

Most népszerű

Hasonló hírek