6.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeTudástárCsillagászat, űrkutatásAmi ma történik, azt csak egyszer láthatja az életben, úgy hogy elő...

Ami ma történik, azt csak egyszer láthatja az életben, úgy hogy elő a telefonokat, fényképezőgépeket! Oszd meg!

Az évszázad leghosszabb, 103 perces teljes holdfogyatkozása lesz pénteken, ráadásul a Mars 15 éve nem volt ilyen közel a Földhöz, mint ezekben a napokban. Hasonló égi tüneményre a NASA szerint 2287-ig kell várnia az emberiségnek.

A holdfogyatkozást, mely Európából is megfigyelhető lesz, a különösen fényes és közeli Mars látványa egészíti ki.

A vörös bolygó ebben az időszakban könnyebben, szabad szemmel is megfigyelhetővé válik

– közölte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).

„A ma élő emberek számára ez egy egyszeri és megismételhetetlen esemény lesz”

– mondta Sven Melchert, a német Csillagbarátok Egyesületének elnöke.

A Hold péntek este közép-európai idő szerint 19 óra 13 perckor lép a Föld félárnyékába, tehát elkezdődik a félárnyékos holdfogyatkozás, 20 óra 24 perckor pedig belép a teljes árnyékba, ezzel elkezdődik a részleges holdfogyatkozás.

A teljes holdfogyatkozás fázisa 21 óra 30 perckor veszi kezdetét, a maximális elsötétedés 22 óra 22 perckor lesz.

A Mars és a Föld július 31-én csupán 57,6 millió kilométer távolságra lesz egymástól, a Mars július 27. és 30. között lesz a legfényesebb, így szabad szemmel is megfigyelhető.

„Varázslatos! Úgy világít, mint egy repülőtéri leszállófény. Nem annyira fényes, mint a Vénusz, de vöröses-narancsos színe miatt nem lehet eltéveszteni az égbolton” – mondta Harry Augensen, a pennsylvaniai Widener Egyetem csillagásza.

Ennél közelebb csak 2003-ban volt a Mars a Földhöz, amikor a két bolygó között csak 55,7 millió kilométer volt: ez volt a legközelebbi pozíciójuk az elmúlt mintegy 60 ezer évben, és hasonló jelenség nem is történik 2287-ig – közölte a NASA.

Forrás: infostart.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem