18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekGazdaságA szakértők figyelmeztetnek: egyre nagyobb mértékben emelkedhetnek a hitelkamatok

A szakértők figyelmeztetnek: egyre nagyobb mértékben emelkedhetnek a hitelkamatok

A bankok közötti éles verseny miatt augusztus végéig csak minimálisan érvényesült a személyi- és lakáshitel kamatokban az MNB kamatemelkedési ciklusa, a bankok saját marzsuk összehúzásával igyekeztek elérni hitelkihelyezési terveiket. A szakértők szerint ebben az időszakban egyre komolyabb mértékben nőhetnek a hitelkamatok, aki kölcsönfelvételt tervez, érdemes sietnie.

A verseny visszafogta a kamatemelést

A money.hu korábbi prognózisát igazolta vissza a Magyar Nemzeti Bank (MNB): a bankok kamatváltoztatásait áttekintve jeleztük, hogy szeptember közepéig sem a fogyasztási hitelek, sem a lakáshitelek terén nem érvényesítették jelentősebb mértékben a bankok a jegybank kamatemelését. Az MNB júniustól augusztus végéig 30-30 bázisponttal, összesen 90-nel emelte az alapkamatot, így annak mértéke augusztus végére 1,5 százalékra futott fel.

Még több gazdasági hír itt!

Mindennek okát abban láttuk, hogy nagyon komoly árazási verseny van a pénzintézetek között, a bankok teljesíteni akarják éves kihelyezési terveiket. A money.hu megfigyeléseivel egybecsengően az MNB legfrissebb Hitelezési jelentésében is arra a következtetésre jutott, hogy a banki verseny egyelőre nem engedi a hosszú pénzpiaci hozamok emelkedését egy az egyben megjeleníteni a banki hitelkamatokban, a pénzintézetek a verseny miatt inkább saját marzsukat csökkentve nem, vagy csak visszafogottan emelik a kamataikat.

Helyben járó személyi hitelek

Az MNB legfrissebb statisztikái immár plasztikusabban igazolják vissza a korábbi véleményünk helyességét. Az adatok szerint a személyi hiteleknél a május végi 11,86 százalékról mindössze 5 bázisponttal emelkedett az augusztusban folyósított személyi kölcsönök átlagkamata. Vagyis a kamatemelés ellenére olcsóbban lehetett ez év nyarán személyi hitelt felvenni a bankoktól, mint a koronavírus okozta korlátozások előtti utolsó hónapban, 2020. februárjában, amikor 11,99 százalékos átlagkamatot mutatott ki az MNB.

A babaváró a rossz oldalon

Összességében a fogyasztási hitelek terén erősebb volt a drágulás a piacon: itt a májusi 7,23 százalék helyett augusztusra 7,96 százalékos átlagkamatot mutatott ki a jegybank. Itt ugyanakkor figyelmeztető, hogy a júliusi 7,6 százalékos átlagszinthez képest az augusztusban tapasztalt 7,96 százalékos mérték már magasabb, mint az adott hónapban történt 30 bázispontos jegybanki kamatemelés. A jegybanki statisztikák szerint az ebbe a körbe tartozó babaváró hitelek kamata négy hónap alatt 4,12 4,53 százalékra emelkedett, míg a szabad felhasználású jelzáloghitelek esetében 5,18 százalékról a 5,56 százalékra emelkedett a hitelkamat.

Ádáz harc a lakásfinanszírozás terén

A szabadfelhasználású jelzáloghitelekhez képest sokkal versengőbb piac a lakáscélú jelzáloghitelek piaca. Így aligha meglepő, hogy miközben a jegybank júniusban, júliusban és augusztusban összességében 90 bázisponttal emelte az alapkamatot, addig a lakáshitel kamatokban a májusi 3,98 százalékról, mindössze 4,19 százalékra emelkedett a folyósított hitelek átlagkamata. Azaz a bankok egyelőre a jegybanki kamatemelkedés kevesebb, mint negyedét hárították át a hitelfelvevőkre.

Érdekességkép a szakértők utánanéztek a 10 évre fixált lakáshitelek piacának is. Az ügyfelek által jelenleg leginkább keresett termék esetében a kamatemelési ciklus alatt mindössze 15 (!) bázisponttal emelkedett a jegybank által jelzett átlagkamat, ezen hitelfajta esetében a banki verseny továbbra is 4 százalék alatti, jelenleg 3,88 százalékos átlagkamatot hozott.

A kegyelmi állapot vége felé tartunk

A money.hu prognózisa szerint ugyanakkor a kegyelmi állapotnak lassan vége szakad. Az MNB kamatemelési ciklusa decemberig – igaz, kisebb, 15 bázispontos lépésekkel – kitart, ráadásul az infláció is átmenetileg magasabb szinteken ragad. Az ügyfeleknek e két tényező miatt a bankoknak magasabb betéti kamatot kell fizetniük, miközben saját költségeik is emelkednek a pénzromlás miatt. Emellett a hosszú pénzpiaci hozamokban szeptemberben alaposabb emelkedés volt látható. A következő hónapokban így vélhetően gyorsuló mértékben kezdenek majd emelkedni a hitelkamatok. Mindezek alapján a közeljövőben hitel felvételét tervezőknek érdemes megfontolniuk, hogy előrehozzák a tárgyalást bankjukkal.

blikk

 

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner