Home Szabadidő Bulvár Rihanna a világ leggazdagabb női zenésze

Rihanna a világ leggazdagabb női zenésze

magyar gyerekek angolul beszélgetnek a világ legkülönlegesebb snack jeit kóstolgatva

Ugyanakkor ahogy halad, Jay-Z milliárdja is belátható távon belül van.

A Forbes idén kikiáltotta Jay-Z-t az első milliárdos rappernek,. A pénzügyi magazin legújabb, önerőből meggazdagodó nők listája alapján Rihanna hamarosan beérheti mentorát.

Rihanna vagyona 600 millió dollárra, vagyis több, mint 178 milliárd forintra rúg, ezzel pedig ő a világ leggazdagabb női zenésze jelenleg.

Érdekes adalék ugyanakkor, hogy ebből mindössze 30 millió származik zenéből. 570 millió pedig a Fenty Beaty szépségipari márkából. Ebből a márkát 15 hónappal ezelőtt alapította.

És az igazán nagy csavar, hogy ebben még nincs benne az LVMH-val kötött együttműködéséből befolyó bevétel.

Nekok köszönhetően luxusmárkává fejlesztette a Fenty-t, továbbá a Savage X Fenty kollekcióját, ami idén indult útjára. Így ha azt nézzük, hogy szépészeti termékekből mennyi pénzt szerzett milyen rövid idő alatt, nem nehéz megtippelni, hogy rövid időn belül milliárdos vagyonra fog szert tenni.

A pletykák szerint pedig két különböző lemezen is dolgozik egyszerre, amit majd turnéztatni is fog, ami ugyan elenyésző lesz a márkáihoz képest, de jön majd abból is bőven pénze.

Kiemelt kép: Steven Ferdman/Getty Images

24

Exit mobile version