Home Szabadidő Horgászat hírei Revánsot vett a pecás a halszörnyön – videó

Revánsot vett a pecás a halszörnyön – videó

Mesébe illő, ami a horgásszal történt az elmúlt napokban.

Szabó Lórántot még múlt pénteken rántotta be egy harcsa a vízbe, és a botját is elorozta tőle a Somogy megyei Hársasberki-tavon. A pórul járt pecás nem adta fel, és másnap revansot vett: 45 kilós harcsát terelt partra – írja a Pecaverzum.hu.

A horgász azóta sem tétlenkedett, mióta „megfürdették”, már hét harcsát fogott a tavon. Sőt, hétfőn, amikor nem is tervezett horgászatot, két ötven kiló felettit is zsákmányolt. A második, nagyobb kapás alkalmával a fárasztás negyvenöt percig tartott, amelynek nagy részét vízben állva kellett végezni.

„Negyedszeri kapásra végre sikerült partra terelni a halat. A súlya 66 kiló körül volt, hossza több mint 210 centiméter”.

Videó:

https://youtu.be/fGGiWqNpLus

A férfi szerint egészen biztosan azzal a harcsával akadt össze, amely múltkor vízbe rántotta. „Hogy miből tudom, hogy ő volt az? A szája szélén friss akasztás, ebből és a fordulásából feltűnt, hogy ő az. Hatalmas öröm volt megfogni és visszaengedni, fogtam már nagyobb harcsákat is, de ez a történet felejthetetlen” – fogalmazott, majd nagyon sportszerűen hozzátette,

„végül én győztem, de hatalmas tisztelet ezeknek a gyönyörű halaknak”.

infostart

Hirmagazin.eu

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version