Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Rendőreink hamar elfogták az emberölés elkövetőjét.. Gratulálunk!

Budapesti rendőreink elfogták a feltételezett elkövetőt.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2025. január 18-án 10 óra 39 perc körül Budapesten, egy XI. kerületi lakásban holtan talált rá egy férfi 82 éves édesapjára.

A kiérkező rendőrök a helyszínen a feltételezett elkövetőt, a férfi másik fiát – aki az áldozattal együtt lakott – elfogták, őt a XI. Kerületi Rendőrkapitányságra előállították, elszámoltatása folyamatban van – írja a police.hu.

A halálesettel kapcsolatban a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást.

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Az ügy, amely a január 29-én Budapesten meggyilkolt japán anyukát érinti, komoly felháborodást váltott ki, és fegyelmi eljárásokat indítottak a rendőrség tagjaival szemben – Ez az ügy egy kirívó negatív eset, ne ennek alapján ítéljük meg a Magyar Rendőrséget és annak munkáját, hanem az eddig felmutatott eredményei, bűnmegelőzés, prevenció, határvédelem, bűnügyi munka, felderítés, felsővezetés, szakértői tevékenység, .. mindennapos áldozatos munka.. (18+)

Géza

Jelentős béremelés az egészségügyben – a kormány a hálapénz kivezetésére is megoldást lát benne

Géza

Halálos vonatgázolás: egy szakértő is megszólalt (18+)

Géza
Megszakítás