Hirmagazin
Image default
TudástárTudástár - minden érdekesség

Régóta vita folyik a kutatók között arról, hogy vajon a dinoszauruszok végzetét valóban az aszteroida becsapódása okozta-e, vagy idővel maguktól is kihaltak volna..

Az eddigi kutatások azt erősítették meg, hogy a dinoszauruszok eltűnését 66 millió évvel ezelőtt, egy tavaszi napon a Földnek ütköző aszteroida okozta. Az égitest becsapódása nyomán keletkező hatalmas erődtüzek füstje hosszabb időre beárnyékolta a talajt és elpusztította azt a vegetációt, amely a növényevő őslényeket táplálta. Utánuk pedig a ragadozók is menthetetlenül kihaltak.

Egy ideje azonban tudósok egy csoportja azt gyanítja, hogy a kisbolygó becsapódása csak a kegyelemdöfés lehetett, mert a dínók már amúgy is a kihalás szélére jutottak. Ezt az elméletet több mint nyolcezer fosszília tanulmányozására alapozzák, amely azt mutatja, hogy a legtöbb őslény 75 millió évvel ezelőtt élhetett a Földön. Ellenben a kozmikus katasztrófa előtt bő kilencmillió évvel csökkenésnek indult mind a fajok száma, mind pedig az egyedek mennyisége.

Arra is rájöttek, hogy a fosszíliák vizsgálata sok esetben téves következtetésekhez vezetett. Rendkívül egyenetlen ugyanis a maradványok eloszlása a Földön. „Nehéz általánosságban megállapítani, hogy mennyi lehetett az őslények száma, illetve milyen fajok élhettek sok millió évvel az ember előtt” – nyilatkozott a CNN-nek a londoni University College egyik paleontológusa. Chris Dean azt mondta: „Csak az utóbbi években kezdtük felismerni mennyire félrevezetők a fosszilis maradványok előfordulásaiból alkotott megállapításaink. Most viszont már nagy adatbázisokat használunk.”

Current Biology című tudományos folyóiratban pár napja megjelent tanulmány is azt igazolja, hogy a dínók, köszönik szépen, de remekül voltak az aszteroida becsapódása előtt. Semmi sem utalt arra, hogy minden fajuk a kihaláshoz közeledett volna. Az újabb számítógépes eljárások és statisztikai módszerek legalábbis ezt támasztják alá.Végzetüket eszerint a becsapódás borzalmas következményei és nem más okozta.

Ellenben nem minden tudós osztja ezt a véleményt. Például Mike Benton, a bristoli egyetem őslénykutató professzora bár „alaposnak és részletesnek” nevezte a Current Biology cikkét, ám szerinte ez még nem cáfolja azt, hogy a katasztrófa előtt már megindult a dínók erőteljes hanyatlása. Benton professzor és követői változatlanul teljes képtelenségnek tartják, hogy ha a Föld nem ütközött volna össze azzal az aszteroidával, akkor még ma is osztoznunk kellene velük a bolygón.

Forrás nyomán

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Egy új élet, egy új vonal – Az én neurografikai utam

Géza

Csillagászat: Hátborzongató bejelentést tettek a tudósok: megfejthették a fekete lyuk titkát

Géza

Milliókra bírságolhatnak, ha nem tartod be ezt a szabályt..

Géza