10.3 C
Budapest
2022. október. 4. kedd

Putyin: Oroszország megoldott egy fontos feladatot

Dátum:

Megosztás:

Oroszországnak sikerült megoldania az importhelyettesítés fő feladatait az ország szuverenitását biztosító kulcsterületeken

– jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön, az első, Biskekben megtartott Eurázsiai Gazdasági Fórumon videókapcsolaton keresztül felszólalva.

Igen, természetesen az importhelyettesítés terén nem történt meg minden a korábbi években. Lehetetlen mindent megtenni. Az élet gyorsabb, mint az adminisztratív döntések meghozatala. De nincs miért aggódni: a legszükségesebb dolgokat megtettük a szuverenitásunkat biztosító kulcsfontosságú területeken

– mondta az államfő.

Hozzátette, hogy Oroszország tovább fog haladni ebbe az irányba, de nem kizárólag importhelyettesítéssel akar foglalkozni, amely “nem csodaszer, hanem egyszerűen fejlődni fog”.

Más vagyonának ellopása soha nem vezet jóra, különösen azok számára nem, akik ilyen tisztességtelen dolgot tesznek

– mondta az elnök, az orosz kintlévőségek nyugati országok által történt befagyasztását kommentálva. Putyin a nyugati szankciókat a nemzetközi pénzügyek szabályai és előírásai megsértésének nevezte. Úgy vélekedett, egyre több ország fog arra törekedni, hogy önálló politikát folytasson, nem félve a gazdasági büntetőintézkedésektől.

Ez nemcsak Oroszországról és még csak nem is Kínáról szól, hanem a világ számos más országáról. Egyre több olyan ország van a világon, amely önálló politikát akar és fog folytatni

– kommentálta az elnök a nyugati országok szankciós politikáját.

Korábban Ukrajna olyan nemzetközi szerződés kidolgozását javasolta nyugati országoknak, amelynek alapján a befagyasztott orosz kintlévőségeket az orosz katonai fellépés kárvallottjaira fordítanák. A Kreml közölte, hogy lopásnak tekintené az orosz vagyon Ukrajna javára történő lefoglalását.

PUTYIN A CSÜTÖRTÖKI EURÁZSIAI TANÁCSKOZÁSON ARRÓL IS BESZÉLT, HOGY NEM MARADNAK LUXUSCIKKEK NÉLKÜL “A 600-AS MERCEDESEKHEZ SZOKOTT EMBEREK” IGAZ, EZ KISSÉ MAGASABB KÖLTSÉGGEL JÁR MAJD. HOZZÁTETTE, HOGY AZ OROSZORSZÁGBÓL TÁVOZÓ KÜLFÖLDI CÉGEK HELYÉT OROSZOK VESZIK ÁT.

Úgy vélekedett, hogy a Nagy Eurázsiai Partnerség létrehozására irányuló orosz kezdeményezés a jelenlegi nemzetközi környezetben, a hagyományos kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok és logisztikai láncok összeomlása közepette, különös jelentőséggel bír. Mint mondta, az általa civilizációs projektnek nevezett partnerség célja, hogy “megváltoztassa a politikai és gazdasági struktúrát, hogy a stabilitás és a jólét garanciájává váljon az egész kontinensen, természetesen figyelembe véve a népek fejlődési modelljeinek, kultúráinak és hagyományainak sokféleségét”.

Azt javasolta a partnerországoknak, hogy kössenek a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályait továbbfejlesztő és kiegészítő új megállapodásokat, valamint azt, hogy – miután a nemzeti valuták aránya a kölcsönös kereskedelmükben már elérte a 75 százalékot – gyorsítsák fel a SWIFT fizetési rendszerről a közvetlen kapcsolatokra történő áttérést, egyebek között az orosz központi bank pénzügyi információ-átviteli rendszerének segítségével.

Mint mondta, Oroszország tisztában van a fejlett gazdaságok technológiai előnyeivel, amelyektől nem kíván elzárkózni. Úgy vélekedett, hogy hazáját a világgazdaságból kiszorítani a modern világban egyszerűen irreális és lehetetlen.

portfolio

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia

Kapcsolódó hírek

Luxus lesz a jogsi! Egy átlagos vagy nem jó tanulónak, akár 350-400 ezer Ft-ba is kerülhet! – Egyre kevesebb a tanuló

Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki vezetői engedélyt szeretne A jogosítvány megszerzése eddig sem volt olcsó mulatság, hiszen...

Fulladás

Niedermüllerék hűségesküt tettek az amerikai nagykövetnek – adta hírül a PestiSrácok.hu. Ahogyan elnézem ezt a fényképet, ezt a tülekedést, amint...

Elindult a határ felé Putyin nukleáris fegyvereket szállító tehervonata – Sokkoló üzenet a Nyugatnak

Az orosz nukleáris katonai vonat mozgásban van, vélhetőleg azért, hogy Oroszország figyelmeztesse a Nyugatot: Putyin kész eszkalálni ukrajnai...

Erről dönt ma a kormány: szóba került a tanársztrájk és a pedagógusok béremelése is – indul a feszültség a Parlamentben

Tárgyal és határoz is a kormány normakontroll-javaslatáról kedden az Országgyűlés, amely ezt követően szavaz négy, az Európai Bizottsággal...