Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Pszichológus vizsgálja a molesztálással gyanúsított ceglédi apát és kislányát

Cegléd — A pszichológus szakértő véleménye dönthet arról, hogy szexuális erőszak miatt vádat emelnek-e azzal a román állampolgárságú férfival szemben, aki a gyanú szerint 2018-ban megerőszakolta, akkor négyéves kislányát ceglédi otthonukban.

Úgy tudjuk, hogy ugyanaz a pszichológus vizsgálta az egész családot, így a molesztálással gyanúsított apát és a kislányát is.

 Úgy tudom, készült egy nagyon hosszú, minden részletre kiterjedő pszichológiai vélemény az ügyben, ennek az elemzése tudomásom szerint még nem készült el teljesen. Meglátásom szerint ennek az iratnak nagyon nagy jelentősége van abban, hogy egyáltalán vádemelésig eljut-e védencem ügye. Most még a régi gyanúsítás él ellene, de reményeink szerint ez rövid időn belül megváltozik – közölte lapunkkal a férfi védője, dr. Surdy Miklós.

Mint arról elsőként a Blikk beszámolt, több mint egy év után az ügyészség úgy döntött, hogy elhagyhatja a börtönt a kislány apja, vele szemben semmilyen további kényszerintézkedést nem alkalmaznak. Vagyis lakhelyelhagyási tilalom alatt sem áll, és nyomkövetőt sem kell viselnie.

A Blikk megkereste az ügyészséget a váratlan döntés okairól.

– A kényszerintézkedést azért szüntették meg, mert a nyomozó hatóság már elvégezte azokat a nyomozati cselekményeket az ügyben, amelyek tekintetében fennállt a veszélye, hogy a gyanúsított a nyomozást megnehezítené, és a továbbiakban szükséges eljárási cselekmények tekintetében erre már megalapozott következtetés nem tehető – közölte dr. Jagusztin Tamás, a Pest Megyei Főügyészség helyettes szóvivője.

A máig húzódó ügy még 2018-ra nyúlik vissza. Az év októberében a szülők súlyos sérülésekkel vitték gyermeküket kórházba. Állításuk szerint a kislányra többmázsás betondarab esett. A picit a kórházban többek között nőgyógyász is megvizsgálta, aki azt állapította meg, hogy a kiskorú szexuális erőszak áldozata lett. Nem sokkal később már az apját gyanúsították a bűncselekmény elkövetésével, ő azonban – ahogy akkor – most is ártatlanságát hangoztatja.

A férfi  egy évig volt börtönben letartótatásban/ Fotó: Fuszek GáborA férfi egy évig volt börtönben letartótatásban/ Fotó: Fuszek Gábor

Úgy tudjuk: nőgyógyász azóta sem vizsgálta meg a gyereket, a kirendelt orvos szakértő azokból a papírokból dolgozik, amelyeket még az első doktor írt a kórházban.

A kislányt kiemelték a családból és nevelőszülőkhöz került. Jelenleg azonban már nincs ott, mert a nevelőszülők úgy bántak vele, hogy azonnal elvették tőlük a gyereket.

Értesülésünk szerint most a családnak az a célja, hogy ha ők nem is, de az anyai nagymama legyen a kicsi gyámja, aki ezért Romániából Magyarországra költözött.

Évekre börtönbe mehet

Abban az esetben ha az ügyészség vádat emel, a bíróság pedig bűnösnek mondja ki az apát a szexuális erőszak elkövetése miatt, öttől tíz évig terjedő börtönbüntetést kaphat.

blikk, Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza

Vigyázat, figyelem, itt az évszázad átverése: áltraffipaxok és bírságot beszedő álrendőrök?

Géza

Az ügy, amely a január 29-én Budapesten meggyilkolt japán anyukát érinti, komoly felháborodást váltott ki, és fegyelmi eljárásokat indítottak a rendőrség tagjaival szemben – Ez az ügy egy kirívó negatív eset, ne ennek alapján ítéljük meg a Magyar Rendőrséget és annak munkáját, hanem az eddig felmutatott eredményei, bűnmegelőzés, prevenció, határvédelem, bűnügyi munka, felderítés, felsővezetés, szakértői tevékenység, .. mindennapos áldozatos munka.. (18+)

Géza
Megszakítás