Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Portik-hangfelvételek: MSZP-s hátterű olajcég vezetője szervezhette meg a politikai robbantásokat – a...

Portik-hangfelvételek: MSZP-s hátterű olajcég vezetője szervezhette meg a politikai robbantásokat – a PestiSrácok cikke

PS

A szocialistákhoz ezer szállal kötődő, az olajmaffia legsikeresebb cégének tartott Energol Rt. egyik vezetője, D. István szervezhette meg az 1998-as választásokat beárnyékoló politikai robbantásokat

– legalábbis erre lehet következtetni a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat által jegyzett, a PestiSrácok.hu birtokába jutott hangfelvétel-leiratokból, amelyen a leszámolások egyik kulcsfigurájának tartott Portik Tamás és volt mentora, cégtársa, Drobilich Gábor beszélgetése olvasható.
D. István személye azért is érdekes, mert még az olajügyek idején a feleségénél tartott házkutatás során Gyurcsány Ferenchez köthető érzékeny offshore-iratokat foglaltak le a hatóságok.
A két egykori barát beszélgetése emellett még igazi alvilági csemege is: szóba kerül az akkor még bujkáló szlovák bérgyilkos, Jozef Roháč, két, maffiával összejátszó nyomozó, egy rendőrségről kihozott titkos vallomás és a Fenyő-gyilkosság is.

Valódi aranybányának bizonyult az a Portik Tamás körétől tavaly decemberben lefoglalt több száz órányi hangfelvétel, melynek tartalma választ adhat az 1990-es és 2000-es évek szervezett bűnözésének meghatározó mozzanataira. A hanganyagok megtalálása előtt is sokan feltételezték Portikról, hogy még a legszűkebb körben zajlott beszélgetéseket is felvette, így ezt csak erősíti az a PestiSrácok.hu által megszerzett nemzetbiztonsági leirat, amelyen Portik Tamás és energolos cégtársa, egykori mentora, Drobilich Gábor közti társalgást rögzítették.

Drobilich Gábor felkarolta Portikot, de ma már állítólag nincsenek jóban. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

A szöveget áttanulmányozva arra lehet következtetni, hogy a két férfi valamikor 2005-ben beszélhetett, mert Portik azt ecseteli, hogy egy évvel később, 2006-ban jubilál”, hiszen akkor lesz tíz éve, hogy az olajügyek miatt lelépett az országból (valójában Portik 1997 őszétől bujkált). Az Energol-vezér azért kereshette fel rémülten Drobilich Gábort, mert megtudta, hogy a beszélgetés során „Foxi Maxinak”, „Fogorvosnak” becézett, az Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság miatt jogerősen elítélt, abban az időben még bujkáló Jozef Roháčot majdnem elfogták „valami majorban”.

Valami tanyán bujkált. Azt keresik égre-földre, mert ugye annak az embere, annak az embere állítólag, még egyszer mondom, állítólag csúzlizta le az embert. …Azt mondják, azt hiszik, hogy mi készítettük be. Hát csak mi tudunk róla. Nem dzsanázod? Mindenki tud róla

– meséli riadtan Portik, mire Drobilich úgy felel, hogy már nem tartja a szlovák bérgyilkossal a kapcsolatot, utoljára három évvel ezelőtt látta, amikor Roháč testvére segítségével személyesen találkoztak Prágában:

Prágába találkoztam vele, idejött. Mit tudom én, két hét múlva felhívott (Roháč testvére – PS), vele mentem el a találkozóra,  ő ő, mondta, hogy ő Prágában van, ő is ott lesz, álljak meg a Vencel téren, nem tudom melyik hotel előtt megálltam motorral, a testvérével kisétáltunk egy parkba és ott volt a barátunk is. Mit tudom én, ott voltam vele hat órán keresztül, a testvére elment és sétáltunk, csavarogtunk, satöbbi, satöbbi. És mondta, hogy majd jelentkezik, és soha többet nem jelentkezett, és adtam neki 10 ezret (eurót), de lehet, hogy 15-öt

Ezután Portik újból előhozza, hogy meg vannak róla győződve, hogy ez az „ő okosságuk”. Arra nem tér ki, hogy kikre gondol, de feltételezhetően Roháč környezetére utalhat, akik kérik, hogy ezt oldják meg, különben „ki lesznek vasalva”, „le lesznek tartóztatva” (mármint Drobilich és Portik – PS).

A “FORRADÁSOS” ÉS A FENYŐ-ÜGY

A beszélgetés ideje alatt kitérnek két rendőrre: mindketten az életvédelemnél dolgoztak és segítették az olajosokat. Egyiküket „Forradásosnak” nevezték; Drobilich tőle hallotta, hogy Portikot meg akarják fogni azzal a zsarolási üggyel, amit az Energol-vezér már Gyárfás Tamásnak is megemlített. A másik „életes” rendőr pedig Drobilich szerint kihozta nekik a rendőrségről az energolosok volt katonájának, Zsóvár Imrének a több száz oldalas vallomását.Zsóvár, vagy, ahogy ők nevezték, Sír Kán, azután vallott egykori főnökei ellen, hogy valaki Szlovákiában az életére tört. A gyilkossági kísérletet túlélő férfi Portikéknak tulajdonította a támadást, ezért hosszan beszélt a szlovák és magyar hatóságoknak a leszámolásokról, köztük a Fenyő-gyilkosságról is, amit Portik szintén megemlített Drobilich Gábornak, mert aggódott, hogy „rájuk tolják” ezt az ügyet a nyomozók (a Fenyő-ügyben azóta az Energol-vezért és Gyárfást felbujtással gyanúsítják, de ők ártatlannak vallják magukat):

Portik: Jó. Mit csinálnak, ha-, mit csinálunk, ha ránk szorítják a végét(?) a Fenyő-ügyet. Akkor mit csinálunk Gabi? Azon kívül, hogy nagyon okos vagy, meg ér-, meg minden-, de mégis-, ha mégis ránk szorítják. Akkor mit csinálunk?
Drobilich: Hát magyarul, letartóztatnak. Engem.
Portik: Igen.
Drobilich: – téged nem találnak –
Portik: Hát én-, attól függ-
Drobilich: Hogy én mit csinálok?

Erre Drobilich, mintha csak megnyugtatná az őt kikérdező Portikot, hogy nem fog beszélni: „Hát én honnan, a faszom tudja miért ölték meg?! Nem is érdekel! …Énnekem soha nem mondtad, hogy ki volt!”

Majd később hasonló párbeszéd zajlik le:

Portik: Jó. Van olyan elképzelés, van egy olyan teória, azt mondták nekem, a (pillanatnyi szünet) fotóztál a rendőröknek, és te mondtad, hogy lejövök, és megbeszélem veled, tehát nem hív- (nem érthető a gondolat befejezése, mert Drobilich közbeszól)
Drobilich: De nekem nincs rendőröm, ezen túlléphetünk. Tehát ilyen teória nincs, nekem nincs rendőröm,-
Portik: Jó. Jó. Jó.

Az Energol-vezér azt is megemlíti: „azt mondták még neki”, hogy Roháč (Fenyő gyilkosa – PS) Drobilichnál bujkálhat; erre a férfi visszavágott: „De megfordítom, nálad van!”. Azt tudni kell, hogy a két egykori cégtárs viszonya ebben az időben már nem volt felhőtlen, és a közöttük lévő konfliktus később odáig fajult, hogy az Energol-per egyik tárgyalásának szünetében csaknem összeverekedtek. A leirat szerint Drobilich megerősíti abban Portikot, hogy nyugodtan „hazajöhet” (az energolost az olajügyek miatt 2003-ig körözték, de utána még évekig illegalitásban élt), a Fenyő-ügytől nem kell tartania:

De a Fenyő miatt nyugodtan , hát ő-, gyere nyugodtan haza, akkor én se lennék otthon, gondolod, hogy ez a Fenyő, amiket olvastam az újságban, fel se merül. Itt e- olvastam a Sír Kán vallomását, valóban beszélt a Fenyőről, mindenről.

Portik azért volt ennyire izgatott, mert állítása szerint a hatóság azt valószínűsíti, hogy ők ketten tudják, ki lőtt, sőt, ők adhattak erre utasítást (azt mindenképp meg kell jegyezni, hogy Drobilich a Fenyő-gyilkosság idején börtönben volt, és őt ezzel a bűncselekménnyel nem is gyanúsították meg a nyomozók).

Az energolos szájából aztán elhangzik egy önbeteljesítő jóslat:

… komolyan, nem is tudom elhinni magamat, hogy ide kerültünk! Úgy érzem, mintha tíz év múlva, tudod, mi lenne a történelemkönyvbe leírva? Hogy ’95-ben összeállt egy brigád, együtt voltak, jól éltek, aztán 2010-re mindegyik hull-, hulladék.

1998. március 16-án robbant bomba Torgyánék házánál. Fotó: MTI

AZ ENERGOL EGYIK VEZETŐJE SZERVEZTE MEG A ROBBANTÁSOKAT?

A bizalmas társalgás során kitárgyalták a húsz évvel ezelőtt történt politikai robbantás-sorozatot is. Ebben az ügyben azóta nem lát tisztán sem a közvélemény, sem a bűnüldöző hatóságok: az 1998-as országgyűlési választások előtt és után ismeretlen személyek, hivatalosan ismeretlen okból különböző robbantásos merényleteket hajtottak végre Magyarországon: bomba robbant Torgyán József és Szájer József lakásánál, illetve a Fidesz Lendvay utcai székházánál is.

Drobilich azonban mondott valami izgalmasat a politikai színezetű merényletekkel kapcsolatban:

Drobilich: …  a D. elmesélte nekem kint az egész történetünket, ami fel sem merült, hogy a D. Pista tudja. De ezt már mondtam neked, tehát nem először hallod. Ugye? Ezt, azt, amazt, mindent, kérlek szépen. És mondtam neki, hogy te hogy-, honnan szeded ezeket a hülyeségeket? Azt mondja, Gabi, hát hogyhogy honnan? Hát, amikor bent voltál (a börtönben – PS), azt mondja, a izével megbeszéltem, megvá- a rendszer, mi szerveztük közösen a-
Portik: (közbevág, nem érthető)
Drobilich: székház (?) és ilyeneket mondott. Hát mondom, te hülye vagy, mondom, hát én nem- én nem tudok, mondom, én most hallom ezt tőled először, mondom.
Portik: Ő szervezte a székház robbantást(?) ?
Drobilich: Becsület szavamra. Igen.
Portik: Ne hülyéskedjél!
Drobilich: Én mondom. Mondom én a, – mondom a Kicsivel (Portik beceneve – PS) soha az életben nem volt ilyen dolgunk, mondom.

Portik megemlít egy volt kisgazda képviselőt, majd azt mondja, hogy Torgyánon (Torgyán József, a Kisgazdapárt volt elnöke – PS) keresztül ment a dolog”. Erre Drobilich rávágja, hogy ez hülyeség, „nem ismeri a D. a Torgyánt”, de azt nem fejti ki, hogy szerinte akkor ki kérte fel D. Istvánt, hogy szervezze meg a robbantásokat, amennyiben Drobilich Gábor persze igazat beszélt. Portik feltehetően Torgyán-vonallal” házalt volna – Gyárfáson keresztül – Gyurcsánynál is, ám az úszószövetség volt elnöke azt állítja: nem közvetítette Portik kérését, és nem is mutatta őt be a volt miniszterelnöknek.

Szűcs Erika jó szolgálatot tehetett a Gyurcsány-klánnak, ugyanis egészen a miniszterségig vitte. Fotó: origo.hu

MILLIÁRDOKAT KASZÁLTAK A SZOCIALISTÁK IDEJE ALATT

Visszatérve D. Istvánhoz, róla tudni kell, hogy Portik és Drobilich cégtársa volt az olajszőkítési botrányáról elhíresült Energol Rt.-ben. A férfi az Energol-perben is vádlott volt, ám végül felmentette a bíróság. Évekkel korábban a Magyar Nemzet azt írta: az olajmaffia legsikeresebb vállalkozását 1995-től a katonai titkosszolgálat szoros felügyelete alá vonta, és a cég „üzletpolitikájának” minden mozzanatáról jelenteni kellett a Katonai Biztonsági Hivatal Szovjetunióban végzett mindenható vezetőjének, a 2009-ben elhunyt Stefán Gézának, aki haláláig védte az olajosokat. A titkosszolgálati szálat csak erősíti, hogy az Energol első vezérigazgatója egy még aktív állományú nemzetbiztonsági tiszt, Kerekes István volt. A Horn-kormány idején alapított, milliárdokat kaszáló olajcég több szálon is összeért a szocialistákkal, hiszen a cég vezérigazgatója 1996 márciusától nem kisebb személyiség lett, mint az MSZMP KB Agitációs és Propagandaosztályát megjáró, majd 1995-ben a Belügyminisztérium adatfeldolgozó háttérintézményétől leszerelő Csikós József. Mindeközben az Energol Rt. elnöki teendőit Keszthelyi Péter látta el; ő a későbbi Gyurcsány-érában a kormányzatinegyed-projekt bírálóbizottságának szakmai titkári titulusát viselte. Az MSZP-s hátteret igazolja még, hogy az Energol fő beszállítója a miskolci ETL Ipari Rt. volt, amelynek felügyelőbizottságába 1996-ban, az olajügylet legjövedelmezőbb évében került be a szocialisták fő energetikai szakértőjeként ismert Karl Imre és Szűcs Erika, Gyurcsány későbbi DK-s párttársa, szociális és munkaügyi minisztere.

KÉNYES IRATOK KERÜLTEK ELŐ

Még érdekesebb összefüggés, amire a Nemzet egy szintén évekkel ezelőtti cikke világított rá: az energolos nyomozás során végrehajtott egyik házkutatás alkalmával Gyurcsány Ferenchez köthető offshore iratokat találtak a rendőrök. A lap azt írta: ezek az offshore iratok a korábban a volt miniszterelnökhöz köthető Fortus tulajdonosaként felbukkanó Dryden Enterprises Limited nevű ciprusi offshore cég alapító okirata volt, ami az olajmaffiát irányító Energol Rt. egy másik vezetőjének, D. Istvánnak a feleségénél, D. Irénnél tartott – 1997. augusztusi – házkutatásnál került elő. Talány, hogy a Gyurcsány-féle érzékeny cégirat miképpen kerülhetett az energolosokhoz.

A cikkünkben idézett leirat miatt Drobilich Gábort tanúként hallgatták ki a Fenyő-ügyben. A férfi a nyomozóknak tagadta, hogy D. István beismerte volna, hogy ő szervezte a politikai robbantás-sorozatot, ahogy arról sem tud, hogy Portiknak bármilyen köze lenne Fenyő János meggyilkolásához.

Vezető kép: MTI

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version