Home Szabadidő Bulvár Palik László mindent elmondott: Magánélete többé már nem titok – VIDEÓ

Palik László mindent elmondott: Magánélete többé már nem titok – VIDEÓ

Palik László nem titkolja Fotó: Blikk/ Varga Imre

Belevágott!

Palik László nemrég belevágott élete talán utolsó nagy kalandjába, ugyanis elindított egy YouTube csatornát Palikék világa by Manna címen.

Ez egy ismeretlen terep volt egészen eddig a műsorvezető számára, ám ő ettől egyáltalán nem riadt vissza:

„Az életünk a változásról szól, régóta érzékelhető folyamat, hogy a média világa hatalmas változáson megy keresztül. Nem csukhatjuk be a szemünket, nem mondhatjuk azt, hogy erről nem veszünk tudomást. Talán az utolsó nagy kalandomba fogtam bele azzal, hogy megpróbálom a barátaimmal együtt megmérettetni magunkat ebben a hatalmas versenyben. Mindig is a versenyről, a versengésről szólt az életem, ezért aztán azt gondoltam, hogy megpróbálom a tanult és gyakorlott ismereteket, amit az életem folyamán gyűjtöttem, ebben a versenyben is kamatoztatni. „mondta Laci.

Laci és csapata egyébként napi 10-12 órát dolgoznak az internetes tartalmak gyártásán, de rájött, hogy a megfeszített munka mellett ilyenkor az is fontos, hogy maga a műsorkészítő is nyitott legyen.

Laci több műsorkészítővel is egyeztetett az indulás előtt, ám mindegyik közölte vele, muszáj lesz magából is adnia valamit és megnyílnia, különben unalmas lesz a műsora.

„Meg kellett értenem, hogy az online térnek ez zsigeri követelménye. Nem tehetem meg azt, hogy úgy folytassam, ahogy eddig csináltam, hiszen eddig egy relatív zárkózott életet éltem. Ezt az online világ nem tolerálja. Ezt is mérlegeltem mielőtt belevágtam a feladatba, és az eredmény az lett, hogy nekivágtunk.” – árulta el a műsorvezető.

Sajnos ez azt is magával hozza, hogy a szomorú, negatív dolgokat is meg kell osztania a nagyvilággal, még ha ez egyelőre nehéz is neki.

Aktualitás, hogy Palik László november 15-én elvesztette édesapját, amiről elcsukló hangon beszélt rajongóinak:

magyar gyerekek angolul beszélgetnek a világ legkülönlegesebb snack jeit kóstolgatva

(borsonline.hu)

Forrás: blikkruzs.blikk / Hirmagazin.eu

Fotó: Blikk/ Varga Imre

Exit mobile version