Home Főhírek Belföldi hírek Ötmillió maszk, 140 lélegeztetőgép és több mint 30 ezer izolációs köpeny érkezik...

Ötmillió maszk, 140 lélegeztetőgép és több mint 30 ezer izolációs köpeny érkezik szerdán Kínából – videó

Ötmillió maszk, száznegyven lélegeztetőgép, és harmincezernél is több izolációs köpeny érkezik szerdán Kínából

– mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalára felkerült videóban.

 

Szijjártó Péter a szerdai  kormányülés előtti egyeztetésen készült videóban azt közölte, folyamatosan érkeznek az egészségügyi felszerelések Magyarországra.
Emlékeztetett, kedden érkezett nyolc repülőgép, és szerdán további hét gépet várnak a nap végéig, amelyből kettő már le is szállt.

Az egyik FedEx repülőgép éjjel 1 óra után néhány perccel érkezett, és összesen ötezer pár kesztyűt hozott. A másik teherszállító 6 óra után néhány perccel landolt, és mintegy 20 ezer maszkot hozott Budapestre.

Szerdán még további öt gépet várnak – fűzte hozzá, azzal együtt, hogy ezek közül az egyik -, amelyik Hongkongból tart Budapestre – éppen a kazahsztáni Karagandában tankol. Ezzel érkezik majd a már említett 140 lélegeztetőgép.

A repülőgépek közül három várhatóan 7 óra körül fog leszállni Budapesten, ezek hozzák a majdnem ötmillió maszkot, így maszkban egy olyan nagyságrendet érünk el, ami komolynak mondható – tette hozzá. Mint elhangzott, ezzel 36 millióra nő a beszerzett maszkok száma.

Kormányzati Tájékoztatási Központ, www.hirmagazin.eu

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version