Home Szabadidő Bulvár Őszintén vallott Stohl András

Őszintén vallott Stohl András

A színész tavaly év végén költözött el családjától. Stohl pedig úgy véli, idén sem lesz több ideje szeretteire, annyi darabban kell helyt állnia.

Őszintén vallott Stohl AndrásŐszintén vallott Stohl András

– Vagy a család, vagy a színészet, nem működik a kettő egyszerre. Ezt már évek óta tudom, és én az utóbbit választottam – kezdte Stohl a Blikknek.

– Mindenki a saját életét éli, és abban kell minél jobban helyt állnia. Az évek alatt megtanították, hogy az őszinteség a legfontosabb, és ehhez igyekszem is tartani magam. A szerepeim, amiket a sorstól és a rendezőktől kapok, mind olyan szakmai kihívások, melyek teljessé teszik az életem. Persze közben háttérbe szorítva azt, hogy jó apa lehessek.

– Idén sem lesz ez másképp, és a sok munka miatt már látom, hogy alig lesz időm a családomra. De ez az én döntésem – fogalmazott András, aki magánéleti botlásai sokkal inkább erősítik színészi teljesítményében. A Vígszínház színésze jelenleg is tucatnyi darabban játszik, többnyire negatív hősöket, ám ezt egyáltalán nem bánja. Sőt!

– Mindig is sokkal jobban szeretettem a negatív karaktereket megformálni, de egyáltalán nem gondolom, hogy az magánéletemben történt események bármiben befolyásolnák azt, hogy milyen szerepet kapok a színházban – mondta Stohl.

– Jelenleg a az Istenítéletben, a Bűn és bűnhődésben is játszom, majd hamarosan a Szentivánéji álom című vígjátékot próbáljuk. Márciusban kezdjük próbálni a Alföldi Robi Passió XXI.-ét, utána pedig folytatódnak a Válótársak című sorozat következő részeinek forgatásai. Ezek közül szinte mindegyikben negatív hőst játszom, és a szerep megformálásban inkább erősítenek a magánéleti csalódásaim és válságaim. Jobban játszok tőle a színpadon – véli az idén ötvenedik születésnapját ünneplő színész aki fél évszázad alatt belátta: családját sajnos sosem lesz képes a hivatása elé helyezni.

 

Exit mobile version