Hirmagazin
Image default
Belföldi hírekFőhírekGazdaságKormány

Orbán Viktor jelentős béremelésre tett ígéretet az Országgyűlésben

Négynapos parlamenti hét kezdődött hétfőn, az azonnali kérdéseket ezúttal a miniszterelnöknek is fel lehetett tenni. Terítéken a gyermekvédelem pénzhiányos állapota, a Szőlő utcai botrány, a munkások helyzete és a munkahelyi balesetek és a devizahitelesek ügye. Jövőre emelik a szociális ellátórendszerben a béreket és az ott lévő gyermekeknek több jut majd ételre, sportra, ruhára. A devizahiteleseknél újratárgyalhatnák az elsétálás jogát, a KDNP dolgozik egy javaslaton a gyerekek okostelefon-használatának szabályozására.

Arató Gergely (DK) a Szőlő utcai javítóintézetben történt visszaélésekkel kapcsolatban kérdezett, szerinte „összeomlott a kommunikációs kártyavár”, amit a pedofil ügyek elkendőzésére épített fel a kormányzat. Például az mondták, hogy nincs kiskorú áldozat, miközben a Belügyminisztérium szerint legalább két esetben kiskorú sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmény miatt zajlik a nyomozás a Szőlő utcai ügyben. A sajtó két áldozatot talált meg, akiket az igazgató gyerekkorukban hálózott be. A nyomozók a Zsolti bácsis felvételt a Szőlő utcai nyomozásra hivatkozva keresték Juhász Péternél. Egy kérdés van: Orbán Viktor leváltja-e az illetékes minisztereit, vagy maga lemond-e?

Orbán Viktor válasza szerint az egész Szőlő utcai ügy egy álhírbotrány, és a rágalmazóknak a bíróság előtt kell felelniük. „Soha senki semmilyen bizonyítékot nem tud felmutatni”, mondta a politikusokról, a nyozomás pedig zajlik.

Arató Gergely azt válaszolta, hogy Orbán Viktor „csak a nemzet Tartuffe-jét védi”, és ha nem most, akkor később kell válaszolnia a kérdésekre, és felelniük kell azoknak, akik kinevezték, védték a pedofilokat, és akik most is megtesznek mindent, hogy elkendőzzék a történteket.

Orbán Viktor viszonválaszában közölte:

„Önök kormánytagokat vádoltak meg, és remélem, ha az eljárások megindultak, nem fognak majd a mentelmi joguk mögé bújni.”

Komjáthi Imre (MSZP) felszólalását azzal kezdte, hogy tavaly több mint 20 ezer ember szenvedett munkahelyi balesetet, 75-en haltak meg. Amikor a gödi Samsungban, a debreceni, a szigetszentmiklósi vagy az iváncsai akkugyárban baleset történik, kifizetik a büntetést, és a válasz csak annyi, hogy a gyárkapun belül Korea van. A miniszterelnök támogatja-e az MSZP változtatási javaslatát, amely javítja a munkahelyi balesetek elleni védekezést és bünteti, ha egy vezető olyan utasítást ad, amibe egy dolgozó belehal? A minimálbér adómentességét javasolja még a szocialista párt és a Tungsram vagy a Ganz-Mavag bezárt gyárak munkavállalóit segítené – tudja-e ezeket a javaslatokat támogatni a miniszterelnök?

Orbán Viktor szerint a munkahelyi balesetek kérdése jogszabályokkal rendezett, aki változtatást javasol, vitassa azt meg az Országgyűlés illetékes bizottságában, az értelmes javaslatokat támogatja a kormány. Amikor szocialista kormányzás volt, 12 százalékos munkanélküliség volt, most a gyárkapukon belül munka van. Amikor az MSZP volt kormányon, a minimálbér 73 400 forint volt, most négyszer ennyi, van munkáshitel, gyermekek utáni adókedvezmény-rendszer, családtámogató adópolitika – ami ebbe a rendszerbe illeszkedik, azt támogatják.

Komjáthi Imre emlékeztette a kormányfőt: azt kérte, hogy a bizottságokban engedjék át a javaslatokat, hogy azok a plenáris ülés elé kerülhessenek.

Orbán Viktor szerint a szocialisták nem állnak a munkások mögött, mert nem támogatták a kormány munkásvédő intézkedéseit, például a gyerekek után járó adókedvezményt sem.

Lukács László György (Jobbik): április vége óta új helyzet van a devizahitelesek ügyében, a Jobbik szerint mindenkinek vissza kell juttatni az indokolatlanul elvont pénzt. Ez egy vitatott helyzet, de a minimális alap, amiben meg lehetne állapodni, hogy a szokásos őszi-téli, november 15-től április 15-ig tartó kilakoltatási moratóriumot akár már holnaptól elrendeljék, hajlandó-e erre a kormány?

Orbán Viktor szerint a moratórium korábbi bevezetése nem indokolt. A devizahitel-válságot felszámolták, 500 ezer ügyből 6000 maradt, ezek a bíróság előtt vannak, bonyolultak és egyediek. Azt javasolta, hogy bírói ítéletekkel szolgáltassanak igazságot és ne törvényekkel.

A jobbikos politikus felhívta a figyelmet, hogy nagyon sokan vannak, akik indokolatlan terheket nyögnek, mert irreális feltételek mellett tudták csak forintos hitelre váltani a devizahitelüket, ezen szerinte törvényhozással lehetne változtatni. Sok kilakoltatottnál másnap öltönyös emberek jelennek meg, követeléskezelők követelnek tízmilliókat – ezt nem lenne szabad hagyni, el kellene engedni ezt a pénzt.

Orbán Viktor szerint ha uzsorások jelennek meg, akkor fel kell lépni a törvény erejével, de ha a korábbi tartozások behajtási kísérlete zajlik, akkor ismét lehet vitázni az „elsétálás” jogáról.

Korábban azért nem adták ezt meg, mert ha beemelik a magyar jogrendszerbe, akkor a teljes jelzáloghitelezés összeomlik. Meg lehet vizsgálni még egyszer, hogy most be lehet-e ezt vezetni

– ha megmarad a jelzáloghitel, akkor egy olyan típusú enyhítést, amit Lukács László György javasolt, támogatna a kormányfő.

Jámbor András Imre (Párbeszéd): mikor kapják meg az emelést a szociális dolgozók és mennyi pénz lesz ez? A gyerekvédelemben 1200-1500 forint jut egy gyerek étkezésére, illetve egy napi tisztítószerre az intézményekben. Ez nagyon kevés, kell a pénz- és a béremelés is. Szőlő utcai ügyben méltánytalan vád érte a kormányt, de ettől még létezik maga a botrány, négy bejelentés és feljelentés történt, amit ki kell vizsgálni. A gyermekvédelmi működést helyre kell tenni, mert Bicske és Szekszárd ügye is ott van, nem működik jól a jelzőrendszer és a gyermekvédelmi rendszer.

Orbán Viktor szerint szinte minden szakmában kevesebbet keresnek az emberek, mint amit igazságosnak éreznénk. A szocialista kormány mindenkinél kicsit emelt, a Fidesz-KDNP lökésszerűen emel egy-egy szakmánál – utóbbi értékelése szerint eredményesebb, mert a bérek sokkal magasabbak lesznek. Ebben persze van egy sorrend, két terület még nem kapta meg, ez a szociális és a kulturális ágazat.

Mint mondta: „A 2026-os költségvetésben ezt meg akarjuk tenni, van egy vita arról, hogy a 10-20 százalékos sávban mekkora legyen az emelés. A szociális intézményekben a gyerekek valóban keveset kapnak étkeztetésre, ruházkodásra, kevés a zsebpénz és kevés a sportkiadás, utóbbit egészséges életmód címén adjuk.

Egy kórházban 4000 forint jár fejenként étkezésre, egy gyereknek is ennyi kell járjon, ez meg is fog történni”.

A párbeszédes politikus szerint 420 ezer forint bruttó a gyermekvédelmi dolgozók bére, ez elképesztően alacsony, a 2026-os költségvetést pedig már elfogadták, tehát módosítani kell, mikor fog ez megtörténni? Százezer dolgozó várja a „nagy lökést”.

A kormányfő viszonválaszában közölte: békére várnak. „Arra vagyunk kívácsiak, hogy az ukrajnai háborút sikerül-e lezárni, mert az egy teljesen más makrogazdasági környezetet jelent. De ettől függetlenül meg fog történni a béremelés, csak ha béke lesz, akkor magasabb béremelés lesz, és a gyerekeknek járó többi juttatást is meg fogja emelni.

17 milliárd forintot akar a kormány ebben a rendszerben elosztani, a döntés egy héten belül meglesz”

– fogalmazott.

Toroczkai László (Mi Hazánk) a budapesti Donald Trump-Vlagyimir Putyin amerikai-orosz elnöki találkozó kapcsán kérdezte, hogy a magyarok mit fognak profitálni ebből, a miniszterelnök felveti-e Kárpátalja státuszának kérdését (és az ottani magyarok és ruszinok jogainak sárba tiprását), hiszen a trianoni békediktátum óta nem sok ilyen történelmi találkozóra került sor Magyarországon.

Orbán Viktor szerint az a biztos, ami már megtörtént. A háború blokkolja a magyar gazdaságot, ha ez a blokk feloldódik, mindenre több pénz jut majd. Az autonómia kérdésével kapcsolatban elmondta: az alkotmány kimondja, hogy a határon túli magyarok esetében az autonómiát a mindenkori kormánynak képviselnie kell, ő is ezt teszi.

Toroczkai László viszonválaszában azt mondta, ő nem látja, hogy konkrétan Kárpátalja esetében az 1991-es népszavazást bárhol említette volna a miniszterelnök, és nem tartja elegendőnek, hogy a 2015-ben elvett jogokat kapják vissza a kárpátaljai magyarok, már az a jog is kevés volt. Az 1991-es népszavazást nem hajlandó ratifikálni az ukrán parlament, ez tarthatatlan.

Orbán Viktor szerint a kárpátaljai magyarokkal egyeztetik, hogy mikor mit hol kell képviselni az ügyükben.

Dúró Dóra (Mi Hazánk) szerint a gyermekeket az okostelefonok jelentette veszélyektől nem védik meg a jelenlegi intézkedések, rendkívül radikális lépésekre van szükség, hogy a helyzet jövőre ne legyen rosszabb, mint idén. A Bethesda Gyermekkórház 40 szakmai szervezet támogatásával elfogadott egy chartát, eszerint 14 éves kor előtt lehetőleg ne legyen a gyerekeknek saját okoseszközük. A magyar kormány miért nem tekinti magára nézve irányadónak ezt az ajánlást, és mit tekint követendőnek?

A miniszterelnök szerint küszködnek ezzel a kérdéssel, mert védeni akarják a gyerekeket, de a szülők jogát is meghagynák arra, hogy úgy nevelhessék a gyerekeiket, ahogy ők jónak látják, vagyis körültekintéssel kell beavatkozni. Skandináviában – pedig ez a liberalizmus fellegvára volt – és a franciáknál is a korlátozó szabályok felé mozdultak el. Itthon

a kormánykoalíció „ideológiai alapon álló pártja”, a KDNP kezeli ezt az ügyet, reméli, lesz olyan javaslat, amit a Fidesz és a parlament is támogatni tud majd.

Dúró Dóra szerint az állam jelenleg azt tekinti normának, hogy a gyerekeknek van okostelefonja, és az oktatásban hátrányban vannak azok, akiknek nincs ilyen eszközük. Tankönyvekben vannak olyan feladatok, hogy „töltsd le az ilyen-olyan alkalmazást”, vagy egyes sportprogramokon való részvételhez csak okostelefonnal lehet hozzáférni. Ezeket az intézkedéseket a kormány hozta, ezeket a tankönyveket a kormány adta ki. Vagyis a kormány aktívan segíti a big tech cégek érdekeit.

Orbán Viktor azt válaszolta, a képviselő igazságtalan a kormánnyal, mert épp a kormány tiltotta be az iskolai mobiltelefon-használatot. Azt kellene szerinte megbeszélni, hogy az informatikai eszközök használata meddig szolgálja a gyerekek javát és honnan veszélyforrás.

Forrás

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek