Home Főhírek Külföld Novembertől nem szerepelhetnek vadállatok a szlovákiai cirkuszokban

Novembertől nem szerepelhetnek vadállatok a szlovákiai cirkuszokban

Parameter

Novembertől nem szerepelhetnek vadállatok a szlovákiai cirkuszokban és más szórakoztató nyilvános rendezvényeken

– jelentették szlovákiai hírportálok.

A mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium novembertől hatályos rendelete értelmében a nézők nem láthatnak többé a porondon macskaféle ragadozókat – kivéve kutyákat, macskákat és vadászgörényeket –, továbbá főemlősök, elefántok, vízilovak, orrszarvúk, delfinek és zsiráfok sem fognak fellépni. A nyilvános szerepeltetés mellett tilos lesz az állatok erre a célra való idomítása is – írta az Újszó.com.

A tilalmat még 2018-ban foglalták törvénybe arra hivatkozva, hogy az állatok nem tekinthetők többé tárgynak. A jogszabály megszegése akár 20 ezer eurós büntetést is vonhat maga után.

A háziállatok szerepeltetését nem tiltották be, de szigorították az idomításukra vonatkozó szabályokat, az állatok trenírozására nem használhatnak például tüzet, narkotikumokat, és nem szabad stressz alá helyezni sem az állatokat idomítás közben.

A vadállatokra vonatkozó tilalmat támogatja a Sloboda Svierat nevű állatvédő szervezet is, amelynek a vadállatok cirkuszi szerepeltetésének betiltását célzó petícióját 55 ezren írták alá.

Idén márciusban a bazini polgármester volt az első Európában, aki megtagadta egy cirkusz fellépését az abban szereplő állatok miatt – emlékeztet a magyar nyelvű pozsonyi hírportál.

A címlapfotó illusztráció.

Hirmagazin.eu

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version