Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó November 20-a: A gyermekek jogainak világnapja

November 20-a: A gyermekek jogainak világnapja

A gyermekek jogainak világnapja alkalmából az UNICEF szervezésében tettek látogatást gyerekek Budapesten, a Rendőrségi Igazgatási Központ épületében 2018. november 20-án. (2018. 11. 20., k – 15:36, ORFK Kommunikációs Szolgálat)

A látogatás során a rendőrség feladataival, a rendőrök tevékenységének sokszínűségével ismerkedhettek meg.

A XIII. kerületi iskola 4. osztályosainak látogatása a Tevékenység-irányítási Központban kezdődött, ahol kapcsolatba léphettek a másik iskolás csoporttal, akik velük egy időben látogattak el a szombathelyi hívásfogadó központba.

Ezután a bűnügyi technikai szakterület fortélyait figyelték nagy érdeklődéssel. A gyermekek azt is megtudták, hogy a rendőrökhöz a nap 24 órájában fordulhatnak segítségért, ha bajba kerülnek, és beszélgettek bűnmegelőzési ismeretekről is.

Forrás: police.hu

Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.
Exit mobile version