11.1 C
Budapest
2022. október. 3. hétfő

Nincs többé lengyel-magyar barátság?

Dátum:

Megosztás:

Orbán Viktor miniszterelnök tusványosi beszéde sokaknál felháborodást váltott ki az utóbbi napokban, amelyet Lengyelország sem hagyott szó nélkül. Személyesen a lengyel miniszterelnök erősítette meg, hogy Magyarország és országa már külön utakon járnak.

Elvált Lengyelország és Magyarország útja – erősítette meg pénteken Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő, aki elárulta, hogy ennek oka Orbán Viktor tusványosi beszéde. Azt is hangsúlyozta, hogy Lengyelország nem vett részt az ukrajnai háborúban.

Megerősítem Orbán miniszterelnök szavait, miszerint Lengyelország és Magyarország útja elvált

– jelentette ki a lengyel miniszterelnök pénteken, aki határozottan kijelentette, hogy Lengyelország nem vesz részt az ukrajnai háborúban. Morawiecki miniszterelnök kifejtette, hogy országa igyekszik segíteni Ukrajnának, hogy „ellenálljon az ellenség, az agresszor elsöprő nyomásának és Oroszország brutális támadásának”.

Orbán Viktor tusványosi beszédében azt is értékelte, hogy a két ország céljai azonosak, de míg a magyarok két szláv nemzet háborújának tekintik ezt a konfliktust, addig a lengyelek „úgy érzik, hogy ők is harcolnak benne”. A magyar kormányfő hozzátette: az ukrajnai háború sokkolta a lengyel-magyar együttműködést – emlékeztet a Polsat News.

A lengyel sajtóban védték a magyar miniszterelnököt

Łukasz Warzecha, a lengyel jobboldali sajtó meghatározó alakja állt ki Orbán Viktor mellett a tusnádfürdői beszéd után.

A hírről Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója számolt be közösségi oldalán. Mint írja, a Łukasz Warzecha szerint a magyar kormányfő rasszistának kikiáltott szavai kemény és pontos diagnózissal szolgálnak a jelenlegi Európa helyzetéről. A jobboldali újságíró a Do Rzeczy című konzervatív lap hasábjain fejezte ki a magyar miniszterelnök iránti támogatását.

Warzecha ezenfelül kemény bírálatot fogalmazott meg a konzervatív lengyel újságírókkal szemben, akik szerinte olykor gyerekes megközelítéssel és gyakran elfogultan vizsgálják a nemzetközi kapcsolatokat. Úgy véli, hogy amikor Lengyelország erkölcsi problémákkal küzd, az minden esetben megakadályozza az aktuális helyzet távolságtartó elemzését. Ez vezetett oda is, hogy a tusnádfürdői beszéd Lengyelországban a konzervatív oldalon is felháborodást okozott

– írja Orbán Balázs.

Kitért arra is, hogy míg Varsó az Egyesült Államok szövetségeseként lépett fel, hogy Washington érdekeit képviselje, addig Magyarország állásfoglalása egyértelműen az egyensúly megteremtésére törekszik.

(Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő az EU-Nyugat-Balkán-csúcstalálkozón a Ljubljanához közeli Brdóban 2021. október 6-án. Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI)

Forrás: Index / Hirmagazin.eu

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Putyin szövetségese az ukrán győzelemre: le kell dobni az atomot! – videó

Kemény válaszlépéssel reagálna Vlagyimir Putyin egyik legfontosabb katonai szövetségese, Razman Kadirov. Az orosz csecsenföldi régió vezetője szerint az ukránok...

Labdarúgó NB I – a Ferencváros kikapott Kecskeméten

Először vesztett pontokat a Ferencváros. A címvédő és eddig százszázalékos Ferencváros 2-0-ra kikapott Kecskeméten a labdarúgó OTP Bank Liga...

„Ezt nem lehetne, ezt nem szabadna!” – Farkasházi Réka kifakadt a kölcseys tanárok elbocsátása miatt

A Budapest VI. kerületi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban zajló sztrájk- és elbocsátásmizéria már nemcsak a pedagógusi kört és a...

Kigyulladt egy társasház a XVIII. kerületben

Egy kétlakásos, kétszintes társasház egyik lakásának alsó szintje gyulladt ki a XVIII. kerületi Üllői úton. A kiérkező tűzoltóknak...