Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Nem adott elsőbbséget a vontatójával, egy ötéves kisgyerek belehalt az ütközésbe..

Nem adott elsőbbséget a vontatójával, egy ötéves kisgyerek belehalt az ütközésbe..

Egy nő vezette a vétlen autót, hátul két gyerek utazott gyerekülésben.

Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt 1 év 10 hónap fogházbüntetésre ítélt a Szombathelyi Járásbíróság nem jogerősen egy férfit, aki egy mezőgazdasági vontatót vezetve tavaly nyáron nem adta meg az elsőbbséget egy személygépkocsinak, emiatt a két jármű összeütközött, és egy ötéves gyermek meghalt

– közölte a Szombathelyi Törvényszék a bírósági honlapon.

A baleset 2020. július 24-én este történt két alsórendű út kereszteződésében, Vas megyében. Az autóban – amelyet egy nő vezetett – a hátsó ülésen biztonsági gyermekülésekbe bekötve két kisgyermek utazott.

Az ütközés következtében az egyik kisgyermeket a mezőgazdasági gép villája az üléssel együtt kirepítette az autóból.

Az ötéves kislány az üléssel együtt az oldalára borult vontató alá szorult. A mentőknek a helyszínen sikerült újraéleszteniük a kislányt, aki azonban olyan súlyosan megsérült, hogy másnap a kórházban meghalt. A balesetben a gépkocsi vétlen sofőrje is súlyosan megsérült.

A bíróság ítéletében kimondta: a baleset azért következett be, mert a vádlott több KRESZ-szabályt megszegett: a jelzőtábla ellenére

nem adta meg az elsőbbséget a másik járműnek és az általa vezetett járműszerelvénnyel a megengedettnél nagyobb sebességgel haladt.

Hozzáfűzték, az ütközés elkerülésére az autó vezetőjének esélye sem volt; mindössze 4,9 méter távolságra volt, amikor a járműszerelvény a védett útra hajtott.

A vádlott és védője az ítélet ellen fellebbezést jelentett be, ezért a döntés nem jogerős.

infostart

Hirmagazin.eu

Exit mobile version